KÉTSÉG

                                                           Nincs miért írnom. 

Miért teszem mégis ?

Nem kéne.

Csak azért, hogy legyen ?

De mit ?

És hogyan ?

Ki mondja meg nekem ?

Kétség

Leült minden.

Sose visz rá szükség,

Csak van ?

Hogy mondjam ?

Mit kéne ?

Írok, ha gyötör a

Kétség

Mit tesz a világ ?

Csak nézi:

Arcomon látszik,

Elfojtás átka enyészik.

Hiába süt a Nap.

Nekem tél van.

Biztos jó másnak.

Én is megvagyok,

Csak emészt a

Kétség…

Lassan tavasz van,

Érzem, nincs mit tenni.

Csak dobállózok

az okossá nevezett szavakkal.

És nincs rím…

Szükség a semmi.

Már tavasz van

és nincs miért írnom.

A virágok nyílnak,

De túl sok a gyom.

Az ég kék,

és a világ csak nézi.

Szükség a semmi.

Hiába süt a Nap,

Senki sem érti…

A Kétség meg marad !

Bíbor én, bennem él,

És ha szomjazik, inni kér.

Ha szomját oltod a percekért,

Ne kérdezd később, mennyit ért.

Te hozd el, amit a jövő elvitt.

Mindent, mert nem hagyott semmit.

Nekem mindig az alkalom

Szülte e kínt, jól tudom…

Ma olyan bőrbe öltöztem,

Mint sárkány, kit ölni kell.

Célozz nyugodtan, találj el,

Vagy más eltalál, ha mer.

Ha távol van, nem érdekel.

A Bíbor Én él bennem.

Ma felélesztem az álomból,

Magamból, mégis távolról.

Hideg volt. Volt, hogy fáztam.

Fáztam, égtem és fáztam,

Parazsak fűtöttek hol vígan,

hol vígan, dalolva vígan

táncolva dűhtől keserű hangú síppal,

hol dűhtől vísító síppal

egy maszkban táncolva, amig bírom.

a parazsat kezemben tartva,

" Még hátha…", de ott a szél

a fénynek árnyékában,

A fény sarkában járva

az alkalmat számítva várja,

számítva várja az alkalmat,

hogy eloltsa, vagy gyújtsa lángra,

Gyújtsa lángra. A parazsat szívemhez

tartva, " Hátha…", De ott a szél

a fénynek árnyékában,

az alkalmat várja, hol vígan,

dalolva vígan, hol dűhtől

visító síppal egy maszkban

táncolva, amig bírtam…

Üveges szemek,

Néma gondolat…

Olykor a létem

értemet kutat bennem,

Merre találom ?

A kiutat keresem…

Keresem, míg jelet nem

rajzol az ég - nekem,

hogy én is lássam

és érezzem…Nem !

Már rajzolt - nem volt

észrevehetetlen…

De azt mondtam :

- Tán gondoltam ? -

" Egyszer, majd egyszer,

még nem vesztem el."

Egyszer,

ha mozdul valami,

Ha süket füleim

mernek hallani :

ha a néma gondolatot -

meghallom a szavam,

Ha a tükörben

én jövök szemben,

és megtalálom magam…

Egyszer megkérdezem,

ha bennem

hosszú hallgatás után

eljön a változás,

Egyszer,

ha a kiutat többé már

nem kell keresnem,

megkérdezem :

Már megérkeztem ?

A ruha ledobva a földre,

Aludni hív az ágy.

Az agy feltöltődve

majd készen áll

a következő napra.

Az talán jobb. Lehet.

Egy konyhaszéken készen kapja

pontban a híreket,

rádión pirosló fényeket

Sztereón szólnak a slágerek,

Így várjátok meg, amit

Később el is feledtek.

Körültekintő voltál

minden akadályra.

Mindenre, ami szembe jöhet,

Küszöbre, kutyára, parkettára

Lépkedsz lassan a cél felé,

Egy pali beszél. A hullámsávban

ringatózik egy kicsit,

majd egy koktélt iszik egy bárban.

A ruha ledobva a földre,

Még aludni hívna az ágy,

Az agy készen állna,

De nem kopog. Ahogy a szomszédok

szokták, ha elfogyott

valami otthon.

Talán te találsz majd

abból a jófajta cukorból,

és azt mondod : " tessék, itt van.

Szívesen adom.

Csak épp a híreim !

Úgy vartam ! Nagyon "

És elköszönsz, hogy : " Jól van, majd megadod."

De csak titkon remélheted, hogy

nem jön át öt perc múlva:

"Bocs ! "- de tvedett -,

" Nem is ez a rohadt cukor,

hanem egy kis ecet kell."

és ha már itt van, itt ragad,

Majd ő szolgál hírekkel

hírkeringő a világba '. Ma (már)

Nem kelek fel. Hiába

Reggel hírek, ásító slágerek.

Betonba ágyaztuk. - Ez kell neked.

Szia ! Vagy nem

érsz rá erre ?

Meghívlak egy

hamburgerre ! - Gyere !

Finom, puha, meleg. Harapj bele !

" Aszta " ! milyen jól áll rajta !

De szép zsákbamacskafajta !

Ragyog a máz ! Vagy a szeme ?

A melle igazi ?

Á, csak a fele !

Szia ! Én is

arra megyek,

egyenesen

eltévedek .- Veled !

Ami vagyok neked, az vagy nekem !

Mint testnek a kenyér !

Egy reklámszatyorba bőven befér.

Hazaviszem és belőle szelek.

Megeszem mind, hogy

vastagabb legyek !

Legyen ! Ahogy

te akarod.

felőlem meg

nem tudhatom. - Hetem…

Az életem leszel ! ha túlélem.

Szeretlek! Ösztönösen cselekszek!

Szeretlek! Megmelegszem melletted.

Szeretlek! mint kék a' ég!

Szeretlek! mint fű ha zöld!

Szeretlek! mint pára - a nedves.

Mint állat! Ó szeretlek kedves!

Még egy kicsit égetem,

nappalom, így múlik el éjjelem,

mellettem egy kutya a parton

a szőrét harapja széllel

szembe a farka.

A szrszl csak ll rajta,

fel, a Napba bele nem nézek,

nem tudok egyenest. Én is

csak egy hal vagyok

itt lenn, a fodros vizek aljában

lebegek a sok kakába,

a felületi feszültségbe zárva.

- Az evolúció idöcsapdája.

Bár csak lenne két jó szárnya,

az magasra repítené, gondolja,

onnan szarhatna a világra.

Nem kíváncsi már

mire felkel az összes jó

sorozatnak vége egy perc alatt

átlátja helyzetét: -

Ma sem nézek már TV-t

Bár már mindent megtanultam,

törölköztem, köptem mikor fogat mostam,

de mi értelme, csak egy hal vagyok,

érhez, patakhoz, folyóhoz, folyamhoz,

tengerhez és óceánhoz tartozó,

esővel zuhanyzó, nyálkás undorító

hal vagyok és

közülük sem a legnagyobb.

Csapás azért mindig van,

cián, kávézacc ide egy

enjambement, bár

aranyhal vagyok, de

többet tenni én sem tudok,

sörözök, szotyizok,

csak ahogy a halak dugok,

s ha elfáradok a sok jó téteménybe,

csak a vers tart még életben,

leúszok, megnézem mi van

a fű helyébe, olajfoltok

a parton kutyák sétálnak

arccal egy uszálynak,

felette madarak bukfencet

hánynak, szállnak és leszarják,

úgy lennék közülük

én is egy madár.

Lennék madár, ellebegnék,

mint hal, de az most

nem én lennék.

Vagy gyúrnék kenyeret,

horgásznék, ahogy az emberek

eleget,

beetetnék

minden hétvégén és

amit fognék megenném.

De csak egy hal vagyok

csendben élek, hallgatok.

Oldalammal a vizet mértem

az árral szemben, békével

szememben bámultam meredten,

ahogy a hínárok közt lebegtem

élet és halál már mind mögöttem

sorakozik az éhes falka:

" Hol van egy-két haldarabka?"

és hát már elfogyott,

mindenki jóllakott,

macskák mozdulnak a szálkára,

kutyák a macskákra,

szőrük az égre mered,

és fent

repül egy madársereg… (lövés)

Hófehérke és a hét törpe

Egy ágyban alszik most…

Tányérból evett,

Pohárból ívott.

Összetörte, amit megtudott:

Míg ő ott hont takarított,

a hét törpe mulatozott

egy topless bárban,

Nem a bányában

dolgozott.

Mond , te mit érzel

Tapétára foltokban ragasztott éjjel,

mikor a szűkölő csend feszít széjjel,

ahogy az eleven hús teszi

az alvadt, hintőporos vérrel?

A fejben vad lovak szűnni nem akaró dobogása,

vagy csak egy lepke szárnyának suhanása

az elrabolt tekintetek őrjítő varázsa?

Te mit érzel?

Mondd, te mit érzel

hős lovag,

a győzelem drága zászlajába,

súlyos búvárruhádba burkoltan

csörgedező patak vize alatt?

Mondd, te mit érzel

sötét sarokba űzött fény,

ha álruhát öltve integet hátadnak

a néma remény?

Mit érzel

saját gondolat után

ásítozó száj,

idegen szavak, idegen kifejezések

harácsolása során?

És utána?

Eljön az aszály.

Ha nem ma, majd holnap.

A folyók visszafele folynak,

Nem rohannak.

A tengertől félnek.

Rovarok tapadnak visítva

a csillogóbb fénynek.

A forró ölelés

érzéketlen zsoldosa a végnek.

Mit éreztek

éhes disznók az ólban

a nagy szorgalomban? Egyetek!

Egyétek isteneiteket!

Nagy örömmel menjetek

a folyosóra sorban,

Mit sem sejtve, ujjongva!

Sorsotokra várva, mint ajándékra

Karácsony este

Halleluja!

Mit érzel

önfeledt, szabad lebegésben

mégis korgó gyomor?

Mit érzel,

ha a ház nem lehet otthon?

Üres szobák, üres szekrények, idegen szerelem

ölelnek hidegen, és vár

minden nappal és örök éjjel

a mindent tudó magány.

Te mit érzel,

ha már későre jár,

Nyomod a gázt, hogy mielőbb odaérj,

ahol van. A cél.

de semmit nem találsz,

végig rossz irányba mentél.

Mit éreztek

füvek, fák, bogarak, gyökerek?

Erőlködjetek elnyomó tömegek!

Roppant súly a lat.

Férgek csúsznak-másznak, amiíg élnek.

A talpak egyre mélyebbre taposnak,

Lassan a lelkekig érnek.

Mit éreztek

betűk sablonba rendezve,

szépen sorban,

szöggel díszített falra akasztottan?

Mit éreztek

Üveg és Levegő?

Virág és víz között

epedő vonzalom?

Mit éreztek

Sóder és Váz?

Kimért világban

megidézett láz?

Mind egy világ

egy másik világban.

Mind e világ

egymás világba zártan.

De mit éreztek,

Mit éreztek?

Engem érdekel!

Mit éreztek?

Mondjátok!

Én teszem ezt veletek!

Ne felejtsetek!

Mondjátok!

Mit éreztek?

Beszéljetek!

Ne hagyjátok!

Valamit tegyetek!

Legalább válaszoljatok!

Hogy?

Nem értem!

Mit éreztek?

Most már úgy is mindegy.

csak egyre jó reggelente,

letiport csatatéren a szemle.

Átkot olvasok saját fejemre.

Azt meg

ki mondta,

Ha egy mesehős ronda,

szereti a lepkét?

Ez nem így van,

Én mondom el

az igazi mesét.

Tulajdonképpen

Süsü is csak

egy mogorva hüllő,

Most is éppen másnaposan

Nyolc vitézen ül ő.

Tegnap volt egy

lovagi torna,

fenn a szomszéd várba',

De ő nem volt rá

hivatalos,

és ezt nagyon bánta.

De hirtelen csaak

eszébe jutott

egy ragyogó ötlet,

És királyfival

készítettek

vadkörtéből főzet.

Meg se várták,

hogy kihüljön

a zavaros cefre,

Az erdőszélen

kettesben

gyúrtak a bicepszre.

Ezek után fúl-póvered

felkerekedtek,

A királylány már

várta őket

és hármasban döngettek

egy veterán zsiguliban,

miben halkan szólt blues,

A várkapunál

a jelszót kérték.

" Szurkolj, ne háborúzz!"

De mégis, ' hogy most körülnéztek.

még sok minden történhetett,

Körteszüret, a királylány…

De már senki sem emlékezett.

Csak az a rengeteg lepke

ne lenne, ami a

feje fölött köröz!

Nézi őket, megszédül és

egy rókát csap a földhöz.

Mert a lepke színes, meg minden.

Egy igen furcsa állat.

Tele van porral, meg hasonlókkal

és mellesleg szárnyas.

Össze-vissza repdes a légben,

és ez bizony zavarja,

Fog egy hideg, vizes rongyot

és a homlokához tapasztja.