Tóth Edu

         -nak hívnak, és hát akkor kezdjük visszafelé: 26 vagyok, jelenleg Barcelona-ban élek, na igen, hogy kerültem ide? Jó kérdés. Illetve rossz kérdés, mert már órák óta próbálok válaszolni neked itt rá, de utólag mindig kitörlöm, mert zagyva. Tudod, mit? Fogalmam sincs, mit keresek Barcelona-ban. Talán csak tetszik a város neve, vagy valami ilyesmi.

         Ha megkérnél, hogy meséljek magamról, biztos, hogy már a második bekezdésnél kibuggyanna belőlem, hogy az Abszolult szerda. Olyan, mintha gyerekem születne. Remélem még ott leszek, amikor felnő. Számomra még mindig nehezen felfogható, hogy akkor most tényleg kiadják. Pont 6 évvel ezelőtt, március elején, Londonban fogant meg az első szösszenet, akkor, abban az időszakban voltam életemben először úgy igazán egyedül, ami hihetetlen inspiráció volt, mindig is hajtott az, hogy hagyjak valamit magam után, de a legtöbb esetben túlságosan lefoglalt a mindennapok habzsolása.

Mindig is bennem volt, hogy kitűnjek, szórakoztassak, más legyek, utólag emlékezzenek rám, akkoriban (20 körül, de igazábol előtte is) hihetetlen ka-

landéhes voltam, és a dédelgetett álmomból, vagyis abból, hogy valamit tényleg alkossak, ne csak mindig beszéljek róla, az lett, hogy akkor ott, a világtól egy időre elszigetelve, egy Kendal street mögötti utcán, egy szerda

délután leültem egy járdaszegélyre, és megírtam a Változni a változáshoz-t.

         Talán ezért lett Abszolult szerda a cím, nem tudom. Nem emlékszem egyébként, hogy milyen nap volt, azért mondom, hogy szerdán, mert így legalább magyarázatot nyer a számomra is megválaszolhatatlan második kérdés, hogy miért Abszolult szerda.

Hogy keveredtem Londonba? Veszprémi egyetemista voltam, tudod, az a bohém fajta, úgy éreztem, enyém a világ; fantasztikus banda, csocsó, sörike, bulik, csinos lánykák Veszprémben, gyerekkori barátok Pécsen, akik tárt karokkal vártak vissza mindig egy újabb és újabb görbe hétvégére, emiatt folyton úton voltam, a Pécs-Pest-Veszprém (Pécsen nőttem fel, 18 éves korom után édesanyám és a kistesóim Pestre költöztek) háromszöget időnként hetente többször is bejártam, egyszerűen mindenhol ott akartam lenni, igazi vadcsikó másfél év volt az, amibe belecsúszott egy kaliforniai nyár is (nővérem akkoriban San Diego-ban élt), 2002 tele azonban már felettébb karcosra sikeredett, a gondtalan idillt beárnyékolták a financiális korlátok, és amikor megérkezett a lehetőség, hogy London, nem haboztam. Nyolc hónapnak indult, öt év lett belőle. Utólag nem bánom, bár lehetett volna kevesebb. Felszolgálóként kezdtem a Kendal street-i Ask étteremben. Magányos voltam, de miután elkezdtem firkálni, kellemesen megcsapott a szabadságérzet szele, teleírtam gyorsan egy fél füzetet, akkor született a Bölcsek közöttünk, a Hobbi, a Közelítés a végtelenhez és az Ernő bácsi titka, meg egy-két olyan alappillér, amit sajna azóta megevett az idő vasfoga, mert  

már utólag nem tetszik. Úgy írtam, mint most, hirtelen kipukkant belőlem egy rakás ötlet, azokat meg párhuzamosan összevissza pofozgatom, optimá-

lis esetben van befejezés elsőre, kevésbé optimális esetben meg áthúzom, kidobom, utána meg keresem, hogy hová dobtam. Sokszor előfordult.

         Na akkor vissza hozzám: három alkalommal álltam közel ahhoz, hogy hazacuccoljak folytatni a veszprémi egyetemet, de aztán előléptettek az étteremben, a második majdnemnél végül mégis visszaengedtek az Egyesült Királyságba (részleteket lásd a Helyzet fokozódik című novellában), a harmadik előtt pedig találkoztam Melindával, aki miatt teljesen megváltozott

a forgatókönyv. (lásd: Történetünk)

Melinda megérkezése az életembe gyökeres hatással volt/van az írásomra, akkoriban varrtam össze az első kötetet, amibe 46 novellát válogattam bele.

Ezt úgy képzeld el, hogy internetkávézókban fénymásolgattam le azt a kb. 90 oldalt, majd a papírírószerboltban vettem hozzá fekete borítót, majd fehér kihúzó filccel ráírtam, hogy Abszolult szerda, utána meg odaajándékoztam lakótársaknak, meg az akkor már tömegesen Londonba érkező egykori egye-

temista/középiskolás társaimnak+egyéb cimbiknek.

Újabb ugrás időben: Melindával az év szeptemberében beiratkoztunk a Thames Valley egyetemre, rendezvényszervező szakra, ami mélyvíz, egy hónappal később már vizsgafeladatként összehozunk egy zenés jótékonysági röplabdatornát, három hónap elteltével művészeti kiállítást szervezünk, de nehezen bírjuk, a meló és az egyetem közös, s magas elvárásai kikészítenek minket,  ekkor érkezik meg Gerbert Tesó, vagyis Ádám, örökhű jóbarátom, tele tennivágyással. Elhatározzuk, hogy saját céget alapítunk, és sportrendez-

vényeket szervezünk. Sakktornákkal kezdünk, ne is kérdezd miért. Talán mert ahhoz kell a legkevesebb hozzávaló, sakktábla, sakkóra, meg két arc. Jó, asztal meg szék, de az mindenhol van.

Megálmodjuk a Chessabit-et, rögösen indul, legelső amatőr tornánkon 8-an vagyunk, 4 szervező, meg 4 lakótárs. Öt hónapra rá egy londoni pub-ban már 77 profi sakkozót rántunk össze pénzdíjas tornára. A 4-ik versenyünket már olyan szinten harangozzuk be, hogy azóta is cseng a fülem tőle, arra viszont már csak 58 játékos adja le nevezését, aminek fő oka, hogy elkezdenek más, olyan szervezetek is hozzánk teljesen hasonló megmérette-

téseket rendezni, akik nem ebből szeretnének megélni, és nálunk sokkal erősebb háttérországgal rendelkeznek.

Szomorúan döbbenünk rá, hogy sajnos a sakk hobbinak már sok, munkának túl kevés. De nincs időnk keseregni, jön a foci ötlet.

Éttermek közötti tornával indul a Hyde Park-ban, és egy mai napig is futó, a londoni magyaroknak szervezett kispályás labdarúgóligával zárul, amit Gerbert Tesó a mai napig is szervez.

Közben a saját kattogások miatt beáldozódik a második egyetem is, a másik negatívum pedig az, hogy ezekben a sakkos-focis-vetélkedős (egy vetélkedő

összetákolására bármikor kapható vagyok, tavaly szerveztünk kettőt Covent Gardenben, aranyos volt) években alig, szinte semmit sem írok, olyannyira lefoglal a két munkahely, az étterem és a fociliga, de a legnagyobb árat ezért januárban fizetem: miután tavalyelőtt decemberben megkérem Melinda kezét Pécsen, két hétre rá szétmegyünk, többé-kevésbé az elmúlt két év miatt, ami ugyan felejthetetlen emlék, és örökre büszke leszek rá, de januárban kiderül, mekkorát hibáztam. Melinda elvesztése feldolgozhatatlan, és egy cseppet sem érte meg az idealizmus táplálta túlpörgés.

Ja, vissza az írásokhoz: a rendezvényszervezős évek előtt megszületik végre a második őskötetem, a Kutatás az ébrenlétben, ami szintúgy összeeszkábált gyűjteményekkel indul, aztán végül lesz belőle egy darab keményfedeles példány, amit Fodiéktól kaptam ajándékba Pécsen.

         A jelenlegi “hivatalos” Abszolult szerda az első két vadkötetből a kedvenceim, és ehhez hozzájön a tavaly januártól tavaly decemberig megírtakból azok, amikhez a leginkább ragaszkodok, hogy most olvasd el. Egy csomó kimaradt, többnyire félkészek, vagy olyanok, amiket úgymond  azért hagytam a másodikra, mert az elsőt elolvasván könnyebben érthetőek lesznek, de akadnak olyan novellák is, melyek garantálják számomra a foly-tatást, ilyen pl. a Piszoárvölgy, a Tíz kicsi jéger, a Nemdohányzó múzem, a

Quentin, a Zsenge és Habarcs, vagy a Gergő ne legyél buta. Az azért utólag megőrít, hogy ők nem kerültek bele az Abszolult szerdába, de épp ezért fog inspirálni, hogy belevessem magam a második befejezésébe, aminek a címe óriási meglepetésre az lesz, hogy Kutatás az ébrenlétben.

Van még egy regénytervem is, amit szintén alig várok, hogy elkezdjek.

Na de akkor vissza a sötét korszakhoz: januárban ott van tehát a magánéleti válság, se velem, se nélkülem hosszú hónapokig, közben meg rám bízzák az éttermet, aminek annyira örulök, mint egy lázkúpnak, aztán meg belevágunk

Ádámmal még egy projektbe, mert a foci megszilárdul, de Melinda hiánya elviselhetetlen. Magyarországra nem akarok hazamenni így, lehajtott fejjel, vesztett csata után, így Spanyolországba szököm, hogy elbújjak a világ elől, majd visszakullogok Londonba, mert bűntudatom van Ádám miatt, hogy ott hagyom a temérdek teendő és felelősség súlya alatt, de hiába, London nekem már csak rossz emlékek halmaza, eldől, hogy akkor végleg Spanyolország, aztán indulásom előtt pár nappal (lásd: Zsebhegedű) újra egy pár vagyunk, azóta itt, Barcelona-ban már megint együtt éldegélünk.