ÖRDÖGI KÖRBEN                                                        2. rész

 De mégis mi történt? És hogy jön a képbe valami idegen férfi? - - Egyenlőre csak annyit sikerült kiderítenünk, hogy a vejednek az öccse kórházba akarta vinni Enit, ám volt egy karambollyuk. Aztán pedig...De inkább most nem mondanám telefonon végig, mert többen is várnak rám. A kórháznál vagyok. Gondolom, jössz azonnal a lányodhoz, aztán itt beszélhetünk személyesen. - Persze máris indulok. - vágta rá Ron. - Úgy húsz perc kell, hogy odaérjek. De egyet mondj még meg. Eni életveszélyben van? - - Őszintén szólva nem tudom. De mire ideérsz, már választ fogsz kapni az orvosoktól. - Ron a rendőrfőnök utolsó mondata közben már megindult kocsijához, s aztán amint kikapcsolta mobilját, futva folytatta útját. Nem lehet a sors oly kegyetlen hozzá, hogy elveszítse Enit...Épp akkor, mikor rátalált az édesanyjára!!! 48. Lorin a megfelelő pillanatban kimerevítette a tv képernyőjét, majd felnagyította a kocsiban ülő személy arcát. És egy riadt harminc év körüli fiatalembert láthatott, kiről sajnálattal kellett megállapítania, hogy nem ismerős számára. "Vajon mi késztethetett rá valakit, hogy ellopjon egy kocsit, kilökve annak ájult vezetőjét, magával víve egy terhes lányt... Bizonyára a kétségbeesés. Persze a hírekből majd hamarosan megtudom a részleteket." Gondolta, s aztán az merült fel benne, hogy mihez kezdjen a felvett anyaggal. Persze a legkézenfekvőbb az lett volna ha átadja a rendőrségnek, de ezt gyorsan elvetette. Ugyanis helyi szinten nem bízott e intézményben, mert szinte biztosra vette, hogy Ron Harding befolyása alatt áll az egész korrupt banda, élen a rendőrfőnökkel. Nem érdemlik meg, hogy megkönnyítse a dolgukat! Más oldalról nézve pedig egyfajta késztetést érzett rá, ő derítse fel, hogy ki ez a ismeretlen férfi. Volt az arcába valami, ami megfogta...Ha nem így a baleset kapcsán látta volna először, valószínűleg színpatikus lenne számára. S mindez által kíváncsivá vált arra, hogy konkrétan mi vihette rá a férfit a tettére. Persze egyelőre fogalma sem volt arról, hogy ezt miképp derítse ki, de majd kitalál valami jó tervet. Ám volt még egy dolog, amiért úgy döntött végül, hogy titokban tartja a felvételt, és ez volt a legfontosabb. S ez ahhoz kapcsolódott, hogy az autó tolvaj magával vitte Harding lányát. Enivel nem volt semmi baja, így hát remélte, hogy nem szenvedett semmi sérülést az ütközés során. Ám mi van ha mégis, hisz ráadásul terhes, és a férfi aki elhajtott vele, biztos, hogy nem kórházba vitte. Ez esetben Harding eget földet megfog mozgatni, hogy megtalálja a bűnöst! "Amiben valószínűleg én leszek az egyetlen, ki hathatósan fog tudni segíteni neki!" gondolta magában tovább, s aztán lepillantott a lábaira..".A sors elégtétele ez a felvétel aminek birtokába jutottam!" merült fel benne egyszeriben, miközben érezte, hogy a hosszú évek óta lelkében fortyogó gyűlölete lángra kap. "Mert majd csak egy módon kaphatja meg az a mocsok a videó kazettát. Ha vallomást tesz arról, amit elkövetett ellenem hét évvel ezelőtt!!! - 49. Endy már közel járt Nortonhoz, innen csak pár perc, és otthon van. "Vagy menjek előbb Angiehoz, és mondjam el neki, hogy megvan a pénz a műtéthez?" ötlődött fel benne." Persze majd rögtön kérdezni fogja, hogy honnan szereztem. Így hát ki kell találnom egy mesét... de mit? Mondjuk nyertem?.. Persze nem kell kapkodnom. Inkább hazamegyek és átgondolok mindent. Közben remélem megtudom, hogy mi történt a lánnyal és a gyermekével, na meg azzal akinek elloptam a kocsiját. Mert hiába is tagadnám magam előtt, most főképpen ez érdekel. A pénz megvan, s 24 órán belül megműtik Enit, és addig szinte biztos, hogy nem jutnak a nyomomra. Efelől végül is nyugodt lehetek... a célom elértem, de milyen áron. Három ember életét sodortam veszélybe, s ha egyikőjük is meghal, sosem bocsátom meg magamnak. Hisz ez esetben még akkor sem élhetnék boldogan, ha Angie teljesen felépülne. Mert tán a törvény elől sikerül majd elbújnom, de a lelkiismeretem elől nem!" 50. Ron kiért Nortonból, és elégedetten tapasztalta, hogy erre már csekély a forgalom. Persze ha ellenkezője volna a helyzet, akkor sem lassítana. Egyre csak Enire tudott gondolni. Gyermekére kivel az utóbbi időben rossz volt a viszonya, sőt lényegében a házassága óta összeveszett vele. Hogy óvta attól a rocker gyerektől és erre tessék! Az magára hagyta a kilencedik hónapban! "De a saját kezemmel fojtom meg, ha nem gyógyul meg Eni!" csapott vad dühvel a kormányra. Ekkor egy kanyarhoz közeledett, de éppen hogy csak visszavett a sebességből, mert már így is csak csiga lassúnak érezte azt ahogy haladt..hisz még hosszú-hosszú percekre van a kórháztól, hol aztán megtudhatja végre, hogy van kislánya és unokája. 51. Endy előtt fel tűnt a jól ismert kanyar, mely után már csak egy pár száz méteres egyenes útszakasz következik, és megérkezett Nortonba. Ron elszámította magát, s a nagy sebesség hatására a kanyarban átcsúszott a másik sávba, és ez nyomban minden eddigi gondolatát kitörölte az agyából. Hisz ha a kanyar túloldalán közeledik egy kocsi, akkor... Endy döbbenten észlelte, hogy egy autó vágódik ki a kanyarból és egyenesen ő felé tart! A másodperc tört részei életfontosságúvá váltak amint a két kocsi vezetője megpillantotta egymást. A múló tizedek vadul falták a métereket, melyek ahogy csökkentek úgy vált egyre biztosabbá a katasztrófa. S a pillanat fogságában mindketten dülledt szemekkel meredtek előre, a másikra, a halál száguldó közeledtére. Az észlelés és a reakció közti idő csak egy pillanat, ám gyilkosan hosszú idővé válhat! Jobbra kapták a kormányt szinte egy időben...akár egy-egy ösztönös mozdulat a végzet peremén! Csúszó gumik hangja...arcuk maga a rémület...még egy legutolsó pillanat és....TÚLHALADTAK EGYMÁSON! Mindössze horzsolta egymást a két kocsi. Endy lefékezett és dühödten hátra perdült." Ez egy őrült!" robbant bele az első gondolat. Ron először tovább akart hajtani, de aztán meggondolta magát. Egy percen már nem múlhat semmi. S ugyanakkor gondjai is származhatnak a történtekből, ha ez a mazsola felírja a rendszámát. Endy ahogy kiszállt, végigpillantott a másik kocsiján...Egy corvette, méghozzá a legújabb típus. Tehát valami beképzelt milliomossal akadt össze. S aztán amint a férfi is kiszállt, már névről tudta, hogy ki az, mert újságokban, tv-ben többször is látta. - Nézze, tudom én voltam a hibás, és nagyon sajnálom. - kezdte Ron. - Kiállítok egy ezerdolláros csekket, az gondolom elég lesz a kára megtérítésére. Amint látom csak némi horzsolás van a kocsija oldalán. - Na igen, de az összes pénze sem támasztana fel, ha egy másodperccel később veszem észre az. - felelte Endy indulatosan, mert dühítette, ahogy a másik kezelte a történteket. - Igaza van. - felelte Ron. - És ha belegondolok, magának köszönhetem az életem. Így hát... tartozom önnek, és ezen nem pénzt értek. Szóval, ha a jövőben bármiféle segítségre lenne szüksége, hívjon fel. - folytatta, és átnyújtotta névjegy kártyáját, majd a csekkfüzetét vette elő. Endy hirtelenjében nem is tudta, hogy mit mondjon erre, de végül is megoldódott a helyzet, mert Ron meglepett arccal folytatta. - Hisz én ismerem magát! Egy helyi lapban láttam a fényképét, s azért emlékszem, mert a feleségem vásárolt a festményeiből. - - Remélem megtartja ezt a szokását a neje. - mondta erre Endy, s egyszeriben kevésbé volt ellenszenves neki a férfi. - Nemcsak hogy vásárolni fogunk, de szívesen segítek is a karrierjében. Hívjon majd fel.. De most már rohannom kell, tudja unokám született, ezért hajtottam úgy, mint egy őrült. - Remélem minden rendben van és a baba egészséges. - felelte Endy az ilyenkor szokásosat. - A baba igen, de Eninél, a lányomnál gondok adódtak...De most már tényleg mennem kell. - - Jobbulást a lányának. - szólt a már távolodó férfi után Endy, aztán maga elé meredt. "ENI!" Így hívták a kocsiban szülő lányt is! Ezek szerint lehet, hogy ő volt Harding lánya? És ahogy felidézte magában a lány arcát, egyszeriben ismerős lett neki. Igen! Őt is látta már újságban, méghozzá Ron Harding mellett, családi fotó alkalmából. "Tehát Harding lánya! Azé a férfié, aki az életét nekem köszönheti. Persze ha megtudná, hogy mit tettem a gyermekével, elfeledkezne minden háláról. És ha Eni emlékezni fog rám...persze még azt sem tudom, hogy magához tért e." Mindeközben beült kocsijába és indított, míg gondolatai egyre csak kavarogtak tovább. "Az lenne az érdekemben, hogy Eni többé ne térjen magához...Persze ilyet nem kívánhatok! Meg kell próbálnom annak a reményében élni, hogy nem fog emlékezni az arcomra. Persze a műtét után fel is adhatnám magam... De az minimum tíz év börtön, és Angie teljesen kikészülne attól, hogy mit tett a bátyja. Tehát, sosem derülhet fény az igazságra!" 52. Ron alighogy elhajtott, máris megfeledkezett a történtekről. Eni foglalta le ismét gondolatait, és még valaki... A nő, kit öt év után megtalált végre, de még nem tudott vele beszélni. A nő, ki Eni édesanyja volt. "Megtaláltam őt, de lehet, hogy elfogom veszíteni újra. Hisz hogy álljak elé, ha Eninek valami komoly baja történt, melyért részben én is felelős vagyok. Megértőbb kellett volna hogy legyek a házasságával kapcsolatban. Hisz ha normális a viszonyunk, akkor tudtam volna arról, hogy Ted elutazik, én pedig intézkedtem volna, hogy Eni ne maradjon egyedül. De most már késő bánat. Retteghetek előre attól, hogy milyen hír vár majd a kórházban. Milyen szörnyűségnek kellett történnie ahhoz, hogy érezzem mennyire fontos nekem a lányom. Hogy mennyire szeretem őt! Hisz az elmúlt egy évben úgy kezeltem, mint egy idegent, kétszer ha találkoztunk. De ezentúl másképp lesz. Csak ne legyen semmi baja...az képtelenség, hogy elveszítsem őt!..." És életében először kemény vonású arcán egy könnycsepp gördült végig. Az életben gyakran hibázunk, ám néha nincs mód ezt kijavítani...mely tán maga a sors büntetése! 53. Endy már csak pár méterre volt otthonától, mikor egy csoportosulásra lett figyelmes az út szélén. Ahogy közelebb ért, egy felborult kocsit láthatott. Sérült nem volt sehol, tehát már járt itt a mentő. Endy lassított és szeme végigsiklott a felfordult kocsin. "De hisz ez egy olyan cadillac mint Elené!" döbbent rá hirtelen és pillantását a rendszámtáblára kapta. És aztán már nem volt kétség! Ez Elen autója! A nézelődők közt észrevette egyik szomszédját és nyomban hozzá sietett. -Hogy van Elen - kérdezte tőle riadtan. -Ugye semmi komoly? - - Neki nem történt komoly baja, de sajnos nem volt egyedül. - felelte a férfi, majd elhallgatott és zavar suhant át az arcán mely nem kerülte el Endy figyelmét. - És ismerted a másik személyt is? - kérdezte ő, habár már sejtette a választ. - Igen. A húgod volt..és sajnos ő komolyabb sérülést szenvedett. Nem volt eszméleténél, amikor elvitte a mentő." Fél perc múlva Endy már újra a kocsijában volt és vad iramban hajtott a kórház felé. "Nem! Nem halhat meg!" ismételte egyre magában. "Az képtelenség, hogy hiába szereztem meg a pénzt a műtétre! A sors nem lehet ennyire kegyetlen!" 54. Ront a stendfordi kórházban rossz hír várta. Lánya nem tért magához , sőt kómába esett. - ...De megvan az esély rá, hogy bármikor magához térjen. - próbálta befejezni az orvos reménykeltően a diagnózist. - Ám ha jól sejtem arra is, hogy soha többé nem ébred fel? - kérdezte erre keserűen Ron. - Sajnos igen. - jött a komor felelet. - És maguk gondolom nem igazán tudnak semmit tenni a gyógyulása érdekében. - - Kómás állapotban nem. Az orvostudomány még nem tudja gyógyítani ezt a betegséget. - Ám Ron egyszerűen képtelen volt elfogadni ezt a tényt. - De bizonyára vannak specialistái a betegségnek. Szeretném, ha idehívná a legjobbat. A pénz nem számít! - - Azonnal intézkedem.- felelte az orvos szolgálat készen. Mindezek után bement Enihez, leült mellé és megfogta a kezét. S aztán ahogy elszorult szívvel nézte mozdulatlanul fekvő lányát, megrohanták az emlékek...Még első feleségével élt és Eni kicsi volt. Ők hárman egy igazi boldog család...Aztán jött az a szörnyű nap, amikor...De nem! Most nem akart erre gondolni. Hisz Eni édesanyja újra fel tűnt az életében, s egyszer tán újra együtt lesznek... De először is Eninek kell meggyógyulnia. - Bocsáss meg kicsim. - suttogta. - Többé nem hagylak magadra. Hamarosan megfogsz gyógyulni és akkor egy nagyon örömteli meglepetésben lesz részed. Mert azzal fogsz találkozni, ki tudom, öt éve nagyon hiányzik az életedből. - Kicsivel később átment unokájához és ez pillanatnyi örömmel töltötte el, mert a gyermek teljesen egészséges volt. De aztán ezt pár perc múlva dühödt indulatok váltották fel benne, amint Jork Wals a rendőrfőnök elmesélte a történteket számára. - Az átkozott! - tört ki a végén belőle az indulat. - Milyen aljas ember lehet az, aki egy szülő nő életét kockáztatja, s aztán magára hagyja?! Nem is ember, egy szemét állat! De biztos, hogy nem látta senki az arcát? - Sajnos egyelőre úgy néz ki, habár az embereim még járják a bank és a baleset környékét. - - Tehát nincs semmi nyom amin elindulnátok? - - Egyenlőre konkrét nyom nincs, de hát még nagyon az elején tartunk. -- Csak nehogy ezt mond napok múlva is, mert akkor én is lépni fogok. - - Magánnyomozóra gondolsz? - Pontosan. Személyesen ismerem a legjobbat, de egyelőre Európában van. Úgy tudom egy hét múlva tér vissza. - - Jogodban áll felfogadni. Persze remélem nem lesz rá szükséged. - - Vagyis hogy ti elkapjátok addig azt a szemetet. Bár így lenne. De nem sok esélyt látok rá, ha nem találtok valakit, aki látta az arcát. Jork erre elgondolkodott pár pillanatra, aztán egy kérdéssel folytatta. - Mit tennél a fickóval, ha mondjuk majd jelentené a magánnyomozód, hogy rátalált.? - - Elkezdeném azon törni a fejem, hogy milyen halálnemet válasszak neki! - jött a határozott válasz, melyből kiérződött, hogy Ron komolyan is gondolja, amit mond. - Ezt vedd úgy, hogy meg sem hallottam. De ne feledd, hogy Stendfordon kívül nem tehetek érted sokat, ha valami hülyeséget csinálsz. És itt sem mindent. - - Tudom, de nem érhetem be azzal, hogy pár év börtönt kap.- - Na de ha megölöd, akkor nem szenved semmit. Ám ha kap mondjuk nyolc-tíz évet, ellehet intézni, olyan helyre kerüljön, ahol egy rémálom lesz minden perce. - - Ez jól hangzik...és majd még visszatérünk rá. Most pedig hasznát veszem, hogy enyém a megye egyik legolvasottabb lapja és legnézettebb tv-csatornája. Mert közzé teszem, hogy egymillió dollárt ajánlok fel annak, ki hathatós segítséget tud nyújtani a rabló elfogásában!! - fejezte be, s aztán elbúcsúzott a rendőrfőnöktől. Majd úgy döntött, hogy benéz még egyszer Enihez, aztán irány a tv stúdiója, ahol a tizenegyes hírekben személyesen fogja elmondani a felhívását. A lányához tartva felötlődött benne Evelin, jelenlegi felesége. Vele is beszélnie kéne, habár már valószínűleg tud a történtekről a beosztottjai révén. "Evelin és Eni ki-nem állhatják egymást. " gondolta magában tovább." De a jövőben ez is változni fog. Még nem tudom hogy, de kibékítem őket egymással. Persze ehhez előbb Eninek meg kell gyógyulnia." Időközben beért ismét lányához és leült mellé. - Meg kell gyógyulnod. - suttogta és érezte, hogy lassan könnyek lepik el a szemét. Eni a mindig életvidám-örökmozgó gyermeke itt fekszik előtte némán-mozdulatlanul. És ő nem tehet érte semmit! A pénzével eddig lényegében bármit elérhetett, de most hiába a milliók. Csak a remény maradt számára. 55. "Vajon tudja e már Ron, hogy mi történt?" gondolta Evelin miután a helyettesétől értesült az eseményekről. A hívás a fürdőkádba érte, s már aznap nem készült elmenni otthonról, de persze most változtat ezen. A kórházban a helye mind Eni mostoha anyjaként, mind mert Ron lapjának a vezetője. Rekord sebességgel kapkodta magára ruháit, s aztán a tükör előtt is csak egy percet töltött, ami persze normális esetben a sokszorosa szokott lenni. Evelin átlagos megjelenésű harmincöt éves, rövid szőke hajú nő volt. Ám az átlagból kiemelte rendkívül határozott, magabiztos fellépése. Kimondottan az a ritka női típus volt aki vezetésre "termett", s Ron többek közt ezért is bízta meg lapja irányításával. Szűk tíz perccel a telefonhívás után máris kocsijában ült és a kórház felé tartott. "Szegény Eni. Ki-nem állhatom, de azért ezt nem kívántam volna neki." foglalták le továbbra is gondolatait a történtek." Ron biztos teljesen ki lesz, ha értesül az állapotáról. Most még bizonyára üzleti tárgyaláson van Nortonba, hisz azt mondta, csak tíz után jön meg. Persze nem várhatok addig ezzel a hírrel. Azonnal fel kell hívnom." s amint ez felmerült benne, máris elővette mobilját, és hívta Ront. - Sajnos rossz hírt kell közölnöm a lányoddal kapcsolatban. - kezdte miután férje bejelentkezett. - Tudok már róla.- jött a válasz Rontól, majd a férfi folytatta. - Sőt már itt is vagyok Eni mellett. Sajnos még mindig változatlan az állapota. - Nagyon sajnálom... Már úton vagyok én is hozzátok, pár perc és ott leszek. Miután eltette a telefont, próbálta elképzelni, hogy mit érezhet most Ron. Szörnyű lehet neki.... Férje szikla szilárd jellem, de bárkit összetör az, ha lánya élet és halál közt lebeg. "Persze, hogy valóban mit él át Ron, azt nem tudhatom. "gondolta magában tovább. "Mert csak akkor tudhatnám, ha nekem is volna gyermekem." s ahogy ez felmerült benne, akaratlanul is élete egy fájó pontját érintette. Mert hiába volt szinte már férfiasan kemény-határozott jellem, de ugyanúgy éltek benne az anyai ösztönök is, mint minden más nőben. Ám ő a karrierje miatt egyre csak halogatta az anyaságot, s mostanra már annyira élete részévé vált a munka, hogy nem tudott lemondani róla még pár hónapra sem egy gyermek miatt. Persze a lelke mélyén ez fájt neki, de elfojtotta magába. Egy gyermek felborítana mindent, elvonná figyelmét munkájáról és még ezer más bajjal járna. A jó oldalaira nem akart gondolni a szülésnek, s próbálta elhitetni magával, hogy boldog életet él. Hisz a házassága kimondottan jónak mondható. Szex hetente kétszer, s igaz a nagy érzelmek már elmúltak, de még egy kis parázs maradt. A munka pedig teljesen összeköti őket, tán erősebben az érzelmi szálaknál. A munka...mely egyben hatalmat is jelentett számára, hisz vezetői pozícióban volt. És ő szerette, élvezte a munkáját, hogy az irányítása alá tartozik jó pár ember. Sőt szinte már szó szerint élvezte, mert egyszer mikor Ron megkérdezte tőle az ágyba, hogyha választania kellene a munka és a szex között, akkor miképp döntene? Ő akkor a szex mellett voksolt, ám nem mondott igazat. Mert szex nélkül tudna élni, ám munka nélkül nem. De van életében egy sötét pont, mely által mindent elveszíthet, még munkáját is. Egy sötét pont, a múltjának egy része, melyről még Ron se tud. Egy férfi, kit valaha nagyon szeretett, jobban Ronnál, jobban mindennél. Egy férfi aki a jelenben bármikor lerombolhat mindent amit ő elért eddig az életében! És miközben megérkezett a kórházhoz és leparkolt, felmerült benne az a bizonyos férfi. "Neked kéne most itt lenni Scott, Eni helyett. És akkor megszűnne minden gondom." gondolta miközben kiszállt a kocsijából és határozott léptekkel megindult az épület felé." De az élet sajnos igazságtalan. "folytatta magában. "Ám egyszer eljön az a pillanat, hogy megszabadulok tőled...s tán nem is oly sokára!" 56. Scott kikapcsolta a tv-t és felhajtotta maradék whiskyét. Elege volt a filmekből, sőt mindenből! Negyvenegy éves és úgy él mint egy selyemfiú, hisz egy nő tartja el. Igaz eddig nem volt ellenére, de mostanra már beleunt a semmittevésbe. Ideje valamit komolyan kezdeni az életével, de persze nem tisztességes munkára gondolt. Sok-sok pénzt és hatalmat akart magának, méghozzá gyorsan! Felállt és egy magnókazettát vett elő a szekrényből. És ahogy megmarkolta a kezében, önelégült vigyor áradt szét az arcán. "Csak pár deka műanyag, de mégis mennyit ér! Pénzben kifejezhetetlen, s eddig nem használtam ki igazán az értékét. De holnaptól másképp lesz! Pénzt-hatalmat akarok és meg is kapom. Persze Evelinnek nagyon nem fog tetszeni a tervem, de kénytelen lesz beletörődni! Okos nő, így hát nem lesz gond megszerveznie egy balesetet, hogy megözvegyüljön. És majd "szegény" férje helyébe én lépek pár hónap múlva!" A hi-fi tornyához lépett, behelyezte a kazettát a magnóba, és végig hallgatta, mint már oly sokszor. Két perc csak az egész, de mégis több ember jövője függött tőle...és tán halála! 57. Elen megúszta szerencsésen a balesetet, néhány horzsoláson kívül semmi baja sem lett. A kórházban még megvizsgálták, hogy nincs e belső sérülése, de negyedóra múlva már kint is lehetett a folyosón, s akár el is mehetett volna. Angieval már más volt a helyzet. Igaz komolyabb külső sérülést ő sem szenvedett, de belsőt igen. Elen utolsó híre az volt róla, hogy még nem tért magához és a műtőben van. "Ha meghal, az én bűnöm lesz." gondolta miközben le-fel sétált a kórház folyosóján, várva a műtét végét. "Ha csak egy kicsivel lassabban próbálom bevenni azt az átkozott kanyart, ez az egész nem történik meg. Hogyan fogok most Endy szemébe nézni? Hisz annyira szereti a húgát... És ha Angie meghal miattam, Endy örökre meggyűlöl." S ahogy felmerült benne a sötét jövő képe, egyszeriben meglátta Endyt. A fiú futó lépésben közeledett a folyosón, arca merő riadalom volt. - ELEN! Jól vagy? - szólt felé Endy már méterekről. - Igen én jól. De Angie sajnos a műtőben van... - De mégis mi a baja? Komoly? - - Nem tudom... Remélem nem. Meg kell várnunk a műtét végét, hogy többet tudhassunk. - - Értem. - bólintott Endy és néhány pillanatig maga elé meredt, de aztán újra a lányra kapta tekintetét. - És a baleset hogy történt? - kérdezte. - Túl gyorsan hajtottam be egy kanyarba. Az én hibám. Nem is tudom mit csinálok ha... - - Hagyd abba! - vágott közbe Endy mert tudta, hogy mire akar kilyukadni a lány. - Angie nem fog meghalni! Ez biztos!! Másfelől pedig bárkivel előfordulhat, hogy rosszul mér fel egy kanyart. - Ekkor nyílt a műtő ajtaja és ők máris a kilépő orvoshoz siettek. - Hogy van a húgom? Sikerült a műtét? - kérdezte rögtön Endy. - Amit lehetett mindent megtettünk. - jött a komor válasz. - De sajnos olyan belső sérüléseket szenvedett a lány, ami gyógyíthatatlan, igaz ebben közrejátszik a betegsége is. Őszintén megmondom, hogy nagyon kevés ideje van már hátra a húgának, lehet, hogy csak percek. Azt javasolnám, hogy menjen most be hozzá és ne is hagyja magára...- - A haláláig?!! - szakadt ki a döbbenet Endyből. - Sajnálom. - - De hát nem adhatják fel ilyen könnyen! - - Ha egy kis esély is lenne, nem adnánk fel. És tudom roppant nehéz szembe néznie ezzel, de erősnek kell lennie. Most pedig menjen be mert már biztos nagyon várja magát. Endy e szavakra már nem mondott semmit, hanem bólintott egy aprót. Ez volt az a pillanat mikor beletörődött a megmásíthatatlanba. Az ajtó felé pillantott mely mögött Angie fekszik. A testvére kivel most utoljára fog beszélni...S miközben ez átsuhant benne, érezte, hogy a könnyek kezdik elönteni szemét. De ekkor mintegy belülről megrázta magát, és próbált gátat vetni feltörő érzéseinek. Nem mehet be húgához összetörten, mert...az utolsó perceit széppé-boldoggá kell hogy tegye! Angieből egy mély sóhaj szakadt ki mikor meglátta belépő bátyját. - Hál isten, hogy itt vagy. - kezdte halkan. - Már azt hittem úgy kell elmennem, hogy nem látlak többé. - Itt vagyok. - guggolt le mellé Endy, s megfogta a kezét. - És mi ez a butaság, hogy el kell menned? Az orvosok egyáltalában mit mondtak? - Lényegében semmit, csakhogy pihenjek. De én érzem, hogy...vége. És ne is próbálj mást álltatni. Neked ugye elmondták, hogy már nincs sok hátra nekem. - tette fel a súlyos kérdést Angie, mélyen bátyja szemébe nézve. És ő képtelen volt hazudni. - Igen el... de tévedhetnek is! Számtalan példa volt már rá hogy.... - - Állj, állj ,állj... - kérte bágyadt mosollyal a lány. Ne félj szembe nézni az igazsággal még ha fájó is. Majd ha már nem leszek arra gondolj, hogy így a legjobb. Hisz különben hónapokat szenvedtem volna a betegségemtől, és a végeredmény ugyanaz. - - Ez nem így van, mert meg... - de hirtelen elharapta a szót Endy, mivel rádöbbent, nincs értelme annak, hogy beszéljen a szerzett pénzről. - Folytasd ha már elkezdted. - mondta erre Angie, mire ő zavartan félrekapta a fejét. - Nem fontos. Már nem is tudom hogy..... - - Mindig őszinte voltál hozzám. - vetette közbe a lány. - Épp most akarnál becsapni? - - Nem, de...Hát legyen. - adta meg magát Endy. - Szóval megszereztem a pénzt a műtétedre. - - Tehát erről van szó. Értem már mért akartad eltitkolni. De ne félj én már megbékéltem a halállal, s oly csekély esély lett volna a műtét sikerére. Ám arra kíváncsi lennék, hogy miképp tettél szert a pénzre. - - Nem fontos, hagyjuk. - - De igenis tudni akarom. - ellenkezett Angie. - Ne félj elmondani, mert bárhogy is szerezted, én büszke vagyok rá, hogy értem tetted. - Hát... nem hiszem, hogy büszke leszel rám... Ugyanis kiraboltam egy bankot. - Angie szemei erre kikerekedtek a csodálkozástól. - Ezt nem mondod komolyan?! - - De igen. Habár én is alig tudom elhinni, hogy képes voltam rá. - - De hisz ez csodálatos. Persze nem kimondottan a tettre értem, hanem hogy miattam csináltad. A bátyám, aki csak tízévente emelte fel a hangját, kirámolt egy bankot! Ez olyan mintha a hangya kinyomna egy hatalmas sziklát...Persze ne haragudj meg a hasonlatért. - - Dehogy. - felelte Endy elérzékenyülten, mert valahogy magasztos élmény volt vidámnak látnia húgát az elmúlás kapujában. Ekkor pillantásuk összekapcsolódott, majd mintegy ösztönös parancsszóra megölelték egymást. - Köszönöm amit értem tettél. - mondta aztán Angie halkan. - Te vagy a világ legklasszabb bátyja. - - Már ezért a percért is megérte. - felelte Endy, s mielőtt még jobban elérzékenyült volna, vidám irányba próbálta visszaterelni a beszélgetés fonalát. - Azt hiszem sokszorosára nőne a bankrablások száma, ha mindenki úgy állna hozzá mint te. Értem ezalatt főképp a zsarukat. - - Ha már említed a zsarukat...Simán ment az egész? - - Igen. -füllentette Endy, mert nem ronthatja el a pillanatnyi hangulatot. - Nem fognak rájönni sohasem, hogy ki volt a tettes. - - Ám amilyen becsületesnek ismerlek, te visszafogod adni a pénzt. Ami szerintem is helyes, de persze, csak ha nem személyesen teszed. - - Ezen még nem gondolkodtam. - felelte Endy, ám magában tudta, hogy hiába küldené vissza a pénzt, a nyomozás attól még nem szűnne meg. Mert a fő bűnét semmivel sem teheti jóvá! Ekkor Angie rosszabbul kezdte érezni magát, mert az injekciók hatása már szűnőben volt. - Ismerlek jól. - mondta komolyan. - A lelkiismereted nem fog békén hagyni és előbb utóbb még fel is adod magadat. - - Dehogy. Sőt lehet, hogy meglátogatok még néhány bankot. - próbálta Endy továbbra is könnyed mederben tartani a beszélgetést. De Angie most nem vette a lapot. Mert egyre biztosabban érezte, hogy jóslata majd igaz lesz, és bátyja feladja magát. De ezt ő nem hagyhatja! - Szeretnélek most megkérni valamire. - kezdte. - Ami igaz a természeteddel ellentétes, de a te érdeked fogja szolgálni. - - Bármi legyen az, megteszem. - felelte Endy elkomolyodva. Angie vett egy nagy levegőt. Kezdett a beszéd egyre nehezebbé válni számára, s valahol lelke mélyén megérintette annak előérzete, hogy már nagyon kevés van hátra...Sietnie kell hát... - A lelkiismereted tudom nem fog békén hagyni...és feladod magad. De én ezt...nem akarom. Hisz azzal tönkretennéd a karriered..az egész életed. Ezért hát most esküdj meg nekem, hogy sosem teszed. S ha majd.. kínoz a lelkiismeret.. gondolj rám és a...fogadalmadra. Értem ne add fel magad soha...mert értem tetted.. amit tettél. Ekkor már egyre tisztábban érezte, hogy közel a vég, de nincs az az erő mely kitépné addig az életből, míg el nem rendezte amibe bele kezdett!.. És folytatta. - Esküdj hát...hogy nem adod...fel magad. - - Esküszöm. - mondta ki a szót Endy, és összeszorult a torka, mert megérezte, hogy eljött húgának az elmúlás pillanata. Angie tudata még felfogta a számára oly fontos szót, mely boldog megnyugvással töltötte el, s aztán már hagyta magát elsodródni az örök nyugalom folyamába. S Endy csak nézte szótlanul, szemét könnyek lepték el. De a fájdalom még csak háttérben szunnyadt benne, mert lénye nagy részét húga iránti határtalan szeretete töltötte ki...És még valami… A béke, ami az együtt töltött utolsó boldog percek hatására fogant benne. Béke, mely fejhajtás volt a gyarló emberi élet előtt, de egyben a tiszta hit is abban, hogy szeretteink sohasem halnak meg teljesen, mert bennünk élnek tovább. 58. Elen komor gondolatok közt várakozott kint a folyosón. "Szívszorítóan nehezek lehetnek számukra a búcsú percei." gondolta." S aztán majd Endy teljesen magába fog roskadni, hisz már Angie betegsége is nagyon megviselte. Én mellette leszek ha szükségét érzi...Hál isten nem hibáztat a balesetért. A baleset...Ha nem látogatom meg Angiet, akkor már halott lenne. De hiába mentettem meg...Szegény lány. Milyen fiatal még...nagyjából egyidős az öcsémmel. Terry... Vajon mi lehet vele? Azt hiszem hamarosan felkeresem, hisz Endy egy darabig majd biztos egyedül akar lenni.” 59. Ha Terrynek egy órával ezelőtt elmondta volna valaki, hogy hamarosan mi fog történni vele, akkor enyhén szólva a szemébe nevet. Ugyanis épp kilépett egy húsz emeletes ház tetejére, habár ez még nem is lett volna baj. Csak épp mögötte két kínai fickó caflatott, akik nem azért kisérték fel, hogy friss levegőt szippantsanak. Persze, hogy Terry szófogadó kisfiúként ballagott előttük, ahhoz az is kellett, hogy pisztollyal invitálták erre a magaslati sétára...mely fegyvereket a szabvány akció filmek sémáját követve ki kéne rúgnia a kezükből. Ám ez a valóság volt! Ő csak egy egyszerű kis autó tolvaj, s nem egy akció hős, ráadásul tornából is csak kettese volt. Így hát meg sem fordult a fejében, hogy átmegy Bruce Leeba, egyetlen "fegyvere" a nagy dumája volt, mely már egypár szorult helyzetből kisegítette. - Hé fiúk. - szólt hátra. - Nem próbálnátok újra beszélni a Főnökkel? Hátha azóta meggondolta magát. - - Tíz éve dolgozok a Főnöknek, de egyszer sem másította meg a szavát. - felelte a vékonyabb kínai, ki egy gyíkra emlékeztette Terryt...melyet szívesen eltaposna! - És mit szólnátok, mondjuk tízezer dollárhoz a szabadságomért...Még ma megkapnátok. - próbálkozott tovább Terry. - Neked még tíz dollárod sincs! - nevette el magát a másik kínai, ki vagy hatvan kilóval volt "súlyosabb egyéniség" a társánál, majd komolyan fojtatta. - De nyugodj meg, még százezerért sem tennénk kockára a Főnök bizalmát. - Ekkorra az épület széléhez értek, melytől úgy három méterre megállt Terry és visszafordult. - És mit szólnátok kétmillióhoz? - kérdezte jelentőség teljesen. - Nagyon vicces fiú vagy. Szinte már kár érted. - vette át a szót a vézna. - Na fordulj meg szépen és próbáld ki, hogy tudsz e repülni! - Terryn ekkor kezdett igazából eluralkodni a halálfélelem. Már érezte, hogy ezeket nem tudja szóval jobb belátásra bírni. Ám lesem fog ugrani a kedvükért! Ha meg kell halnia, hát küzdelemben fog. Nekik veti magát, még ha nincs is semmi esélye! De a másik kettő mintha csak megérezte volna, hogy mire készül, és hátrább léptek. - Ne próbálkozz semmivel, mert kapsz egy golyót a hasadba, amitől órákig fogsz szenvedni, mielőtt meghalnál! - csattant fel most keményen a nagydarab kínai hangja. És Terry rádöbbent, hogy végképp semmit sem tehet. Vége mindennek! - Fordulj meg és lépj előre! - csendült a parancs és ő megtette. Ekkor már csak úgy egy méterre volt a peremtől, s beleborzongott a látványba, ahogy akaratlanul is lepillantott. Húsz emelet mélység! Másodpercekig fog zuhanni, és aztán szétkenődik a betonon. - Nem vagyunk barbárok. - csendült fel újra a nagydarab hangja. - Kapsz egy fél percet rá, hogy elbúcsúzz magadban a szeretteidtől. - Terry erre fanyarul elmosolyodott. Szülei lényegében kitagadták mióta bűnözésből élt. Ő nem érzett irántuk semmit, csak közönyt. Azonban Elent, a nővérét szerette, s ez kölcsönös volt. A múlt héten kapott tőle levelet, melyben szokás szerint felajánlotta, hogy kezdjen új életet nála, Nortonba. Bár hallgatott volna rá, de most már késő...S utolsó gondolatai Elen felé szálltak. "Remélem sosem tudod meg, hogy miképp és milyen értelmetlenül dobtam fel a talpam. De te élj boldogan nővérkém, ha már nekem nem jött össze." 60. Ted alighogy megérkezett repülővel Broklinba, máris hívta egyik barátját, kitől megtudhatta az Enivel történtek részleteit. Ezek után futva indult a reptéren hagyott kocsijához, s két perc múlva már úton is volt Stedford felé. Vadul nyomta a gázt miközben egyre csak Eni járt a fejébe. Nem lett volna szabad egyedül hagynia a kilencedik hónapban! " Ha csak sejtettem volna, hogy mi lesz, mit számított volna a verseny. De most már késő bánat! Eni kómában van, s tán soha többé nem tér magához... Persze nem szabad rögtön a legrosszabbra gondolnom. Hamarosan mellette leszek, talán már jobban is van. Mert nem lehet az élet olyan kegyetlen, hogy egyik kezével teljesíti régi álmom, a zenei karriert, míg a másikkal elvesz mindent. Mert ha Eni nem gyógyul fel, azt hiszem többé képtelen leszek a mikrofon mögé lépni.!" 61. Evelin mikor beért a kórházba, férjét még Eni mellett találta. Ron nem vette észre, amikor belépett, s ő néhány másodpercig csak nézte az ágy mellett ülő férfit. Ron szemében könnyek csillantak ahogy szeretet teljesen nézte lányát, s Evelin még sosem látta ilyennek. Ő jószerével csak a törekvő-kemény Ron Hardingot ismerte. S most, hogy megismerhette ellenkező oldaláról, jóleső érzés volt számára, hogy férjében vannak igazán mély érzések is. - Hogy van Eni?- kérdezte aztán halkan és beljebb lépett. Ron egy cseppent összerezzent a váratlan hangtól, aztán mély fájdalommal csendült felelete. - Sajnos semmi változás. És...szörnyű érzés, hogy nem tehetek érte semmit. - - Igen megértelek. De bizakodnunk kell a jövőben. - - Mást nem tehetünk. - bólintott Ron, s aztán hangja keményre váltott. - Ám az ellen tehetek, hogy ne mászkáljon sokáig szabadon az a szemét, ki ezt tette Enivel. - felemelkedett, s ekkor már újra a régi Ron volt. - Most azonnal indulok be a studióba és közzé teszek egy felhívást, mely remélem segít abban, hogy a bűnös nyakára hurok kerüljön. - mondta halkan, de elszánt keménységgel. 62.. Normális esetben az út a repülőtérről Stendfordba egy óráig tartott, ám most csak szűk ötven perc kellett ahhoz Tednek, hogy befordulhasson a kórház udvarára. Végre itt van! Egy perc és Eni mellett ülhet, és tán azt láthatja már, hogy jobban van..magához tért. Kiugrott kocsijából és reményteljes gondolatok közepette indult meg a kórház bejárata felé. Ron és Evelin ekkor lépett ki az épületből. Ted vette őket észre előbb, s egy pillanatra megtorpant, de aztán határozott léptekkel tovább indult. Nehogy már megijedjen ettől az alaktól. Semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy bemenjen Enihez! Ron ahogy meglátta a parkoló felől közeledő fiút, nyomban elöntötte agyát a düh. - Mondtam, hogy nem akarlak itt látni többet! - kezdte vészjóslóan emelt hangon miközben már meg is indult felé. - Nem érdekel, hogy mit mondott! - vágott vissza Ted. - És nem gátolhat meg abban, hogy lássam Enit. - Majd meglátjuk. - felelte Ron, és a fiú magabiztossága tovább dühítette. Ekkorra már elérték egymást, s megálltak úgy két méterre a másiktól. - Nem áll jogában tenni ellenem semmit.- folytatta Ted szinte már lekezelően. És ez már sok volt Ronnak! - Hogy nem e? - vágódott ki belőle a kérdés, s a következő pillanatban ökle a fiú arcába sújtott, mitől Ted a földre zuhant. - Ennyit egyelőre! - engedte le az öklét Ron. - Holnap elválsz a lányomtól, és aztán kitakarodsz a városból! Ha nem teszed, megvan rá a módszerem, hogy pokollá tegyem az életed. - Ted lassan feltápászkodott. Szédült, az arca égett, de gyors ütemben mindez fölé kezdett kerekedni megalázott önérzete. - Nem tud rám ijeszteni semmivel. - felelte megvetően. - És most csak azért nem verem szét a képét, mert nekem fontosabb, hogy Enit lássam. Ami pedig a válást illeti, arról ne is álmodjon. Most pedig bemegyek a feleségemhez! - Ron erre már mozdult volna, hogy útját állja, de felesége szavai visszafogták. - Hagyd drágám. Ma még a férje, joga van látni. Szerintem az lesz a legjobb, ha holnap higgadtan leültök beszélni egymással.- Ron tett még egy tétova mozdulatot aztán megállt. - Rendben. Most még bemehetsz. De holnap minden úgy lesz ahogy mondtam. - - Azt majd meglátjuk! - vágta rá Ted és faképnél hagyta őket. Ron ökölbe szorított kézzel nézett utána, a felhevült indulat még egyre fortyogott benne. - Ha egyedül vagyok itt, nem ússza meg ennyivel. - jegyezte meg jelentőség teljesen. - De szerencsére én itt voltam és leállítottalak. - tette hozzá Evelin egy megértő mosollyal az ajkán. - De most már ideje indulnunk. - fojtatta. - Különben nem érsz oda tizenegyig a studióba. - Tényleg erről meg is feledkeztem, hogy fel tünt ez a kis szemét. - - Menjünk hát. De szerintem te most hagyd itt a kocsidat. - javasolta Evelin. - Értem mire célzol, de annyira azért nem idegesített fel a kölyök, hogy ne tudjak biztonságosan vezetni. Persze... most nincs kedvem egyedül lenni, így hát menjünk a te kocsiddal. - - Hát azért azt el kell ismerned, hogy rég dühített fel valaki ennyire. - jegyezte meg Evelin. - Persze megértem a haragod, de nem volt teljesen igazad. - - Hanem? Ezek szerint annak a rockernek adsz igazat? - kérdezte hitetlenkedve Ron. - Szó sincs róla, csak én józanabbul szemlélem a dolgokat. - felelte felesége miközben helyet foglalt a volánnál, majd indított. - Tednek igaz nem lett volna szabad elutaznia mikor kilenc hónapos terhes a felesége, de ezt a törvény nem bünteti.- - De én igen! - vetette közbe Ron. - - Várj, várj, mert úgy érzem túlzás, amit követelsz a fiútól. Mert nézz előbb magadba mielőtt őt bünteted. Te talán példás apa voltál az utóbbi időben? Ha jól kijössz Enivel, akkor felhívott volna mikor egyedül hagyta a férje. - - Ez igaz...S már bennem is megfordult, hogy részben én is hibás vagyok a történtekért. Ám ez nem von le Ted bűnéből. De úgy tudtam, hogy te sem kedveled. Akkor most mért véded? - A te érdekedben! Mert úgy érzem, ha a fiú nem fogja azt tenni amit akarsz tőle, akkor te messze túl fogsz lépni a törvényes kereteken. Mert mondjuk mit teszel, ha Tednek esze ágában sem lesz elválni? - - Ezen még nem gondolkodtam, de majd kiötlök valamit. Persze attól ne tarts, hogy kinyíratom. Vannak más módszerek is, hogy örökre eltünjön a városból. Valószínűleg majd kihasználom, hogy a rendőrfőnök az adósom. És szemet huny majd afelett, ha kicsit túllépem a törvény kereteit. - - Mint ahogy már megtetted néhányszor. - mosolyodott el Evelin.. - Megtettük! - helyesbített Ron, s aztán jelentőségteljesen hozzátette. - A hatalom körül sok az alja nép és az élősködő, kikre nem árt ráijeszteni néha, különben még a fejünkre nőnek. - 63. - Letelt a fél perc. - harsant fel a nagydarab kínai. Terry ekkor az ég felé pillantott. Közép hosszú barna hajába belekapott a szél, csibészesen jóképű arcán nyugalom honolt. Felkészült a halálra és várta a pisztoly dörrenését... De semmi, csak a szél süvítő hangja. " Ezek azt várják, hogy ugorjak!" döbbent rá hirtelen. " De azt leshetik!" Megfordult és a szavak megvetéssel törtek elő a szájából. - Értem már ti mocskok. Ha golyóval a testemben találnak rám a zsaruk, akkor biztos, hogy nyomozás lesz. És ezért nem lőttök. Pedig kénytelenek lesztek, mert ugrani nem fogok! -mondta, és a tőle úgy öt méterre állók felé lépett egyet. A két kínai erre továbbra sem tett semmit, csak merev arccal figyelték őt. És Terry most már végképp nem értette, hogy mi ez az egész, persze nem is nagyon érdekelte. Bármit is akar a két mocsok, megpróbálja kihasználni, hogy nem lőnek. Amilyen gyorsan csak tudja, előre veti magát, majd lesz, ami lesz….És egy picit előre dőlt, izmait megfeszítette, hogy aztán....De végül mégsem tette meg! Mert a két kínai ekkor leengedte a pisztolyt és hangos nevetésbe törtek ki. Terry néhány másodpercig értetlenül bámulta őket, aztán dühödten megszólalt. - Mi a fene ez?! Ti szórakoztok velem?! - - Csak egy kis játék. - felelte a vézna. - Amelynek a neve az, hogy "érezd a hatalmam". - - Hülye egy játék. - mondta erre Terry már megkönnyebbüléssel a hangjában. - De mért volt erre szükség? - - Mért? Egyszerű, hisz benne van a játék nevében. A Főnök azt akarta, hogy érezd a hatalmát. Hogy bármit megtehetne azért veled, mert kikezdtél a nőjével. - - Értem. Igazán nagyon szívhez szólóan adata ezt tudtomra. És most? Szabad vagyok? - - Igen, de előtte még a Főnök beszélni akar veled. - folytatta a vézna. - És ha én nem akarok vele? - - Fontos neked a lány? - - Nem értem hogy jön ez ide. - felelte Terry. - Úgy, hogyha fontos, akkor beszélni akarsz a Főnökkel. - Terry elégedetten nyugtázta magában a történteket. Egyre jobban alakulnak a dolgok, hisz egy perce még a halállal nézett farkasszemet, most pedig akár el is sétálhatna szabadon. Ám ez eszében sem volt, mivel feltétlen tudni akarta, hogy mit akar mondani a Főnök a lányról. Chivel három napja ismerkedett meg Terry, s ő volt az első lány életében akibe igazán beleszeretett. Ám Chi egy alvilági kínai fickó nője volt, mi ugyancsak komplikálta a dolgokat. Néhány perccel később Terry már a Főnök előtt állhatott, ki úgy negyven év körüli alacsony, mondhatni tagbaszakadt férfi volt. - Hogy tetszett a kis játékom? - kérdezte gúnyosan elmosolyodva. - Nem volt rossz, de szívesebben pókerezek inkább. - felelte Terry. - Csak azért volt, hogy tudd, mihez tartsd magad. Mert bármikor csak egy szavamba kerül és a játék neve az lesz, hogy "repülni szárnyak nélkül". De beszéljünk most Chiről. Amikor megtudtam, hogy kikezdtél vele, nagyon megdühödtem. De mostanra átgondoltam a dolgokat. Jó rég megvan már nekem ő, és kezdek ráunni. Egy új nő kell, mely által Chi csak útban lenne. Ezért hát egy félmillió dollárért a tied, ha kell. - - Micsoda?! - tört ki Terryből a döbbenet. - Elakarod adni nekem mint egy kurvát?! - - Chi nem egy kurva. - emelte meg a hangját erre a Főnök. - Rajtam kívül még más férfi nem nyúlt hozzá! - - De hát úgy kezeled, mint valami árút. Nem értem mért maradt veled éveken át. - - Ez nem a te dolgod. Hanem, hogy hozd a pénzt, mármint ha tényleg kell a lány. - -"Kell a lány". Ez nem ilyen egyszerű. És ha majd ő nem akar velem jönni? - - Garantálom, hogy akarni fog. Te egyelőre csak azzal törődj, hogy megszerezd a pénzt. Mert amíg nincs itt a félmillió, addig még csak nem is láthatod. - - Ezt meg hogy képzeled.? - emelte meg a hangját indulatosan Terry. - Most azonnal akarok vele beszélni, és aztán majd... - - Felejtsd el! - vágott közbe a kínai. - Itt én mondom meg, hogy mi történik. Vagy hozod a pénzt és viszed a lányt, vagy örökre mondjál le róla. - - De mégis honnan a fenéből szerezzek én félmilliót? - - Rabolj, ölj, vagy amit csak akarsz. A szerelem állítólag minden akadályt legyőz. Egy hetet kapsz rá. - fejezte be a Főnök egy fölényes mosoly kíséretében, melytől Terrynek ökölbe szorult a keze. Be kéne vernie a képét ennek a mocsoknak, aztán összerúgdosni az embereit, majd lazán elsétálni Chivel. De megint csak szembesülnie kellett azzal, hogy ő messze nem egy Bruce Lee. Persze azért önérzete volt és nem is kevés. - Megszerzem azt a rohadt pénzt, és a képedbe vágom! - mondta nem titkolt megvetéssel mélyen a Főnök szemébe nézve. Kicsivel később lent az utcán, azonban már nem volt ilyen határozott. Most mi a fenéhez kezdjen? Kocsi lopásból hónapok alatt nem szedne össze ennyi pénzt. Ráadásul nagy esélye van rá, hogy elkapják, ha sűrűn csinálja. Raboljon talán pénzt? De az nem az ő műfaja és fix hogy elkapnák. Ám Chiről sem akart lemondani, így hát ki kell találnia valamit....Van egy hete rá. Végül úgy döntött, hogy leutazik nővéréhez egy-két napra. Persze nem tőle várt megoldást, de furcsa mód vágyott rá, hogy beszéljen vele. "Valószínűleg el sem mondom neki a valós helyzetet, csak... jó lesz vele találkozni. És valahogy most Norton kisvárosi nyugalma is vonz, elegem van New Yorkból. Úgy látszik öregszem. Vagy a szerelem teszi? Mindenesetre, ha sikerül Chit kimentenem annak görénynek a kezei közül, akkor vele végleg elhagyom ezt a mocskos várost. Persze ezzel még korai törődnöm. Előbb pénz kell, sok pénz. Még nem tudom miképp szerzem, de eszembe fog jutni valami jó ötlet...Talán majd Norton nyugodt légköre segít a terv kiagyalásában." 64. Este tizenegy is elmúlt mire Elen hazaért. Endyt hívta magához, de a fiú most magányra vágyott, s ezt teljesen megtudta érteni. Ahogy belépett szobájába, az íróasztalára pillantott, melyen teleírt lapok hevertek. Új könyvének részei voltak ezek, de persze most nem volt olyan hangulatban, hogy folytassa regényét. Elen írónő volt, habár eddig csak két könyve jelent meg, mérsékelt sikerrel. Megélhetésére nem volt elég a könyvekért kapott pénz. Így anyagilag szülei támogatták, kik Washingtonban éltek, és politikai téren dolgoztak. Érezte jó előre, hogy nem fog tudni elaludni, így bekapcsolta a tv-t. Váltogatni kezdte az állomásokat, de nem igazán volt képes odafigyelni rájuk. Egyre csak a mai nap tragikus eseményei jártak a fejében. Angie öngyilkossági kísérlete...aztán a száguldás az autóval...S a borulás szörnyű másodpercei, melyet sohasem fog tudni elfelejteni…És persze a legszörnyűbb, hogy Angie nincs már köztük. Épp kiakarta kapcsolni a tv-t, mert most úgysem tudná semmi sem lekötni, mikor az egyik csatorna hirtelen felkeltette az érdeklődését. Egy hírműsort láthatott, melyből részletesen értesülhetett arról, hogy mi történt a kora esti órákban Stendfordba. A bankrabló ámokfutásáról, aztán meneküléséről lopott kocsival, melyben egy vajúdó nő volt, ki kómába zuhant a szülés után. A híradás egy szörnyetegnek festette le a bankrablót, mellyel Elen is egyet értett. "Milyen egy aljas ember lehet az, ki magára hagy egy ájult nőt, épp hogy megszületett csecsemőjével!?" gondolta felháborodottan. "Remélem, hogy hamar elfogják kapni. Még szerencse, hogy Endy nem szánta rá magát, hogy fegyverrel szerezzen pénzt." folytak tovább gondolatai, ám ekkor hirtelen felkapta a fejét és maga elé bámult." De honnan veszem, hogy nem szánta rá magát? Mi van, ha elindult Stendfordba a látogatásom után...Hisz az időpont egyezik!...De nem. Endy nem lett volna képes ilyesmire...sőt még egy sima bankrablásra sem. Persze...a kétségbeesés kényszerítheti az embert olyasmire, mit máskülönben nem tennénk meg. De hogy Endy sorsára hagyott volna egy ájult nőt csecsemőjével..." Nem hitte, mert nem akarta hinni, hogy Endy volt. Ám egyben a kétely is lelkébe rágta magát, még ha próbált is nem tudomást venni róla. Végül úgy döntött, hogy holnap kideríti mi az igazság. Ha Endy volt, és letagadja, ő látni fogja rajta ha hazudik! 60. Endy alig aludt valamit az éjjel. Hosszú órákon át csak Angiera gondolt, a múltjukra, főképp a gyermekkori évekre. A vidám, s szomorú emlékeket egyaránt felidézte magában, miközben húga hiánya egyre égette lelkét. Reggel úgy érezte, hogy napokig nem akar emberekkel találkozni, csak Angie létezik számára...az emléke. Ám amikor meghallotta a nyolcórás híreket, amelyben Stendford is szerepelt, gyásza egy időre háttérbe szorult benne. A lány ki mellette szült meg, kómában van! Így hát bármelyik pillanatban bekövetkezhet az, amitől úgy rettegett. Egy ember meghalhat ő miatta! És szörnyű érzés volt tettével szembesülnie neki, ki eddigi életét becsületben élte le. Mi lesz most? Amerika egyik leggyűlöltebb emberévé fog válni, hisz biztos, hogy az egész országban hírül adják ezt a különleges bűnügyet, s mindenki egy emberként fog felháborodni a hallatán a szemét elkövető ellen. "Ezentúl rettegésben élhetek attól, hogy bármikor elkaphatnak." gondolta magában tovább." És nagy esély van rá, hisz a felajánlott egymillió a "fejemre", növeli az esélyét annak, hogy börtönben végezzem. És ez még mindig nem elég. Mert a lány apja Ron Harding a milliomos, ki a pénzen kívül eget földet megmozgat majd, hogy a bűnös megfizessen azért amit a lányával tett. És...igazat kell, hogy adjak neki! S ennek kapcsán szembe kell, hogy nézzek a legkeményebb ellenfelemmel, a lelkiismeretemmel. Hogy éljek majd ezzel a szörnyű bűnnel?! Most tiszta fejjel nem értem hogy lehettem képes végig csinálni!.. Még Angiért is... Persze, ha élne, tán más lenne minden. Lehet, hogy szembe tudnék nézni a tettemmel, mert volt értelme. De így?!..." Ekkor a telefon felé pillantott. "Fel kell adnom magam! Érzem, hogy képtelen lennék a bűnömmel együtt élni!" fogant meg benne a felismerés, ám mielőtt még mozdult volna, eszébe villant esküje, amit Angienek tett. Az hogy nem adja fel magát soha!

S ezt nem szegheti meg!

ÉS SZÁMÁRA EZZEL BEZÁRULT AZ ÖRDÖGI KÖR!!!

                                                                                                  VÉGE