Káros szenvedély

Sötét. Üres. Szoba. Közepén Te. Egyedül vagy. Eldöntöd, ma nem nyúlsz magadhoz. Helyette rágyújtasz.Lassú, nyugodt, ám célravezető mozdulatok egymásutánjával, melyek az idő során már génjeidbe ivódtak, s így majdan unokáid is ugyanígy fogják lefolytatni a dohányzás szertartását. ezt biztosan rájuk hagyod. Talán csak ezt.

Finom izgalommal kiragadsz egy szálat a megszokott keménydobozból, érett, türelmes mozdulatokkal szemügyre veszed, vizsgálod ,- mint az erős izgalmi állapotban lévő férfi ( a vásárló ) , aki a prostituáltakat szemléli-, majd lehelet finoman szádhoz emeled, a füstszűrőt vékonyan megnedvesíted, s kiélvezed azt a néhány másodpercet, míg a gyufa lángja eléri a cigarettát s az meggyullad, kiélvezed az első slukk előtti utolsó pillanatot.

 Majd mélyet szívsz a parázsló méregbe, s szinte elélvezel. Belehalsz a pillanatnyi gyönyörbe, de pillanatnyi gyönyöröd belehal az állandóságba. A békés hétköznapok együgyü nyugalmába. Már nem zavar, talán már nem is érdekel. " Az Isten bassza meg. " Már csak ennyire futja. nincsenek kérdéseid, érveid, s talán már nem is vagy. De ha létezel akkor is, minek ? Hogy egy sötét üres szoba közepén magányosan cigarettázva, olyan kérdéseken elmélkedj magadban, melyekre azóta nincs válasz, mióta világ a világ? Nem.

 Úgy érzed, ez így értelmetlen, ezért kutatsz értelem után, de nem találsz. Nem találsz, mert nincs. Ilyenkor mi van? Ilyenkor, mikor rájössz, hogy a döglés nemcsak sivár és állandó, de még értelme sincsen. Ilyenkor semmi. Csak csendesen cigarettázol tovább, mert az jólesik, mert már rászoktál.

Mert ez a te káros szenvedélyed.