Menni, menni, menni

Én már kezdek ahhoz hozzászokni, hogy ez az egész nem más, mint kétségbeesett, nemes küzdelem, épp ezért mindig jókat mulatok Ramón értelmetlen nyafogásain, amúgyis gondolataim teljesen máshol kalandoznak, párhuzamosan mindenfelé, de főleg Ádám jut eszembe sokszor, amikor olyan büszke volt, amiért őt kérték meg, vigyen haza engem, a Szakest elfáradt Mikulását, elhagyott puttonnyal és szakállal, hősöm félúton négykézlábra ereszkedett, mert úgy elegánsabb, majd összeveszett egy ribizlibokorral, én pedig kibékítettem őket, pedig egyiküknek sem volt igaza.

Talán azért emlékezem most mosolyogva Ádámra, mert őneki ígértem mindig, hogy útitársam lesz a végtelen vidékeken, de Ramón-t sem kell félteni, de nem ám, vele sem vagyunk gyenge páros, remekül kiegészítjük egymást, ő megtanított alvás közben fütyülni, én megmutattam neki, hogyan lehet nutelláskenyeret kenni telefonkártyával.

Mindig örömmel tölt el, ha megoszthatom hasznos tapasztalataim embertársaimmal, Veszprémben rengeteg hasonló jellegű élménnyel gazdagottam; ettem én már ollóval paradicsomot, és szürcsöltem már villával babgulyást hamutartóból, a pezsgő főiskolás évek alatt a leleményes diák nem fecsérel időt mosogatásra, inkább kreatívizálja magát.

Ramón-t egy kocsmai verekedésből szedtem ki Zaragoza-ban, úgy találkoztunk azt hiszem, én anyagot gyűjteni jártam arra, kifogyott golyóstollal, ő pedig ellentmondást keresett, és csak a szélsőséges megnyílvánulásokban hitt, szörfdeszkán aludt és tehetségkutató versenyeket szervezett aluljárókban. Ezek még az azóta megszépült zavaros korszakok, időközben azért mindketten meg-megállapodtunk, majd mindig továbbálltunk, akkoriban Karen-nel éltem együtt, akivel gyakran megálmodtuk közös jövőnk, de a jelenben többnyire közös erővel elvéreztünk. Karen egy takaros és helyes kis menyecske, ezenkívül pedáns is. Engem nem zavar a rendetlenség, az zavar, ha rend van, és én pont nem vagyok otthon.

Irigykedve találkozom mindig Lucas-szal, aki egy lengyel ügyvéd, de inkább a Sant Vincenc-en gitározik, olyankor, amikor még senki sincs az utcán, csak a pakisztáni sörárusok, az egyik legutóbb egészen hazáig követett a kis piros dobozokkal, mert szerinte szomjas voltam. Érted, épp a bűnös Rambla-n sétálgatok, a Holdat figyelem, és arra gondolok, hogy “Anyu! Mindjárt kimentelek, még egy évet adj, és segítek”, amikor odatoppan mellém ez a fiatalember, és minden előzetes bemutatkozás nélkül felsorolja az összes létező kábítószert, ami a világon létezik, de az összeset, a sörital persze megint csak álca, emberünknél konkrétan minden van, ami árt, ha kérnék tőle egy csésze mákteát, két percen belül hozná nekem két cukorral, és én kényszeredett mosollyal csóválom a fejem, miközben két szenegáli prostituált cuppog a fülembe és szedi le rólam a kabátom, hiába ordítom, hogy “ no de hölgyeim, ilyet nem illik!”.  

Fogalmam sincs amúgy, minek hozok ki dzsekit ilyen melegben, sokszor hiszem azt, hogy esik, mert fölöttünk mindig csöpög az eresz, és indulás előtt mindig

kikandikálok, gyönyörű kilátás nyílik az ablakunkból, a békés tenger, mögötte a hegyek, a kacskaringós kisutcák, előtte meg egy rozsdabarna fal, ami ezt eltakarja.

Lucas egyébként szájharmónikázik is, és most jelenleg 12 nyerőautomatát üzemeltet, most már csak helyet kellene találni nekik. A minap majdnem sikerült bezsúfolni az egyik lokálba, de a katalán bácsi nem engedte, hogy arrébb vigyék a törzsasztalát és a székét, így meghiúsult a terv, ékes példája ez annak, amikor az ember győzelmet arat a gép felett. Ramón megérzi, hogy fejben nem vagyok ott, szeretne bevonni a beszélgetésbe, amit eddig velem, de nélkülem folytatott, és valami elképesztő érzékkel arra kér, meséljek Ádámról. Egyből a születésnapja ugrik be, a két évvel ezelőtti meglepetésem, amit széles vigyorral átvett, majd halkan megjegyezte, hogy ez az a könyv, amit három hónappal ezelőtt adott nekem kölcsön, és már többször is jelezte, hogy szeretné visszakapni. Röhögtünk, de mardosott a bűntudat, ezért másnapra Malvinnal előadtunk neki egy fantasztikus jelenetet az Elsüllyedt világokból, kár, hogy csak a taps végére ért haza, na szóval ezt mesélem most Ramón-nak, miközben épp Ghána felé tartunk. Barcelona szeretetreméltó városka, de túl kiszámítható, bár biztos vagyok benne, hogy lenne még ott mit felfedezni, de Ramón szerint Ghána-ban van a nagy pénz, és én tökéletesen egyetértek, ezért most hűségesen követem őt hosszú tehervonatokon és reménytelen stoppolásokkal teli, vadregényes heteken keresztül, bár meg se merem tőle kérdezni, mi is az a nagy pénz ott Ghána-ban, bár van egy sanda gyanúm, hogy neki sincs túl sok elképzelése róla, tudat alatt azért bevallom magamnak, hogy az ilyen missziókba csak azért vágok bele, hogy amikor hazatérek szülőhazámba, én lehessek a megérkezett csavargó, és ha eljutok Ghána-ba, akkor az meg csavargóbb, Nagyi az egyetlen, aki úgy igazán megért: másfél év után betoppanok a konyhájába, kopogás nélkül, ő nem köszön, meg se lepődik, csak lelkesen feltesz még egy edény vizet forralni, majd elmeséli, hogy tegnap verekedtek a Mónikánál.

 –Hát ilyet, Mama! Na és azon kívül mizujság?

 –A Balázsnál is.

Ejha, gondolom mostanság szegény Naggyernak is kijut a jóból, így inkább ráterelem a témát a magyar popkultúrára, ami az egyik közösen kedvelt témakörünk, de mindig összeveszünk. Szerinte ugyanis például a Vénusz Zsuzsa az nem is létezik. Na most mivel ilyen csillagászati vitákba nem kívánok belebonyolódni, hagyom, hogy mondja, sok minden van még, amin érdemes fennakadni, néha csak azért cáfolom meg, hogy felpaprikázzam, mert olyankor olyan formába jön, hogy serceg a tollam serényen, de én az ilyenkor teleírt papírtányért mindig nála hagyom, maradjon meg abban a hitben, hogy az ő unokája igenis íróvá vált, és eme leírt soroknak értékük van, amit csak ő

őrízhet.

Ramón-nak épp azt kiáltom most, hogy megvan!! Már tudom, mit fog Ádám kapni tőlem idén a születésnapjára:    ezt a novellát! Ezt itt!

De aztán rájövök, hogy ez sem jó, mert ezt már tavaly odaadtam neki.

Zenei ajánlás- Faithless: Miss You Less, See You More (live)

Nemdohányzó múzeum

- Gizella adjál zsét!!

- Jaj, Kristóf, ne fárassz már!!! Akárhányszor csak felbukkansz, mindig csak tartod a markod. Igazán beugorhatnál már egyszer hozzánk csak úgy. Mondjuk hogy megérdeklődd, hogy vagyunk.

- De Gizi! Kell a lé, nem érted? Ez most tényleg egy komoly misszió! Itt most nincs idő udvariaskodni.

- Persze! Mindig ezt mondod; “ a Nagy buli”, “a Legtutibb üzlet”, én meg pengetek serényen, és mi lesz a vége? Megérkezel üres kézzel, lepukkant hajókkal, szesztől bűzlő, skorbutos matrózokkal meg könnyűvérű haiti tizenévesekkel. Ráadásul még a legalapvetőbb szponzori követelményeket sem teljesíted.

- Miről beszélsz? Gizellás sapkákat hordunk, a hajó oldalán ott figyel az arcképed, szorólapozunk a bennszülötteknek, és most is több angol félárbócost is megkarcoltunk idefele jövet, csakhogy a kedvedben járjunk.

- Köszönöm Kristóf, most rendkívül lenyűgöztél. Sokat érek vele, hogy az óceánon reklámozol. Mindig is fontos volt a királyi udvarnak, hogy a sellők meg a bálnák tudjanak rólunk, nem beszélve a neoértelmiségi busmanokról bambuszföldén.

- És a fűszerek, amiket hazahoztunk?

- Arra a 3kg vegetára meg arra a pár tasak vaníliás cukorra gondolsz, amit megtaláltunk a hajó gyomrában? Azokat a legalapabb vegyesboltokban beszerzem.

- És a ruhák?

- Azt inkább megveszem a kalózoktól, ők legalább nem hordják agyon, amíg ideér, és nem kerül négy láda aranyba meg két egész hajóba.

- De Gizi! Tele vagy dellával, és itt négy láda aranyon kukacoskodsz? Én itt felfedezgetek neked szigeteket meg nyitogatok kereskedelmi utakat, hozom a bevételi források tárházát, te meg itt sóherkedsz. Kell a zseton, és kész!!

Könnyű a trónon csücsülve panaszkodni. Az a legkönnyebb. Én meg csak tengereken hánykolódom az év jelentős részében, hazajövök szabadságra, és mit akar a fiam? Hajókirándulni bazdmeg! Természetesen! Még jó hogy azt! Mi mást?  

- Idefigyelj Kristóf…

- Ha nem sós a víz, megijedek tőle. Közben meg kordában tartom azt a sok féktelen vadbarmot, akik végiglázadják az egész utat, és akkor visszatérek, és egy vasam sincs megint! Lehugyoznak a kutyák, felfogod? Ahhoz is kölcsön kell kérnem, hogy levegőt vegyek. Vegyük például ezt a tojást…

- Ne gyere nekem a tojásaiddal!!! Egyszer vicces volt, ahogy összetörted, de már kezdem nagyon unni.

- Na akkor egy fontos kérdés: hallottál már Indiáról?

- Kristóf! Megfájdul tőled a fejem. Jöhetnél ritkábban, lefárasztasz.

- Gyors hajókkal egy hónap alatt odaérek. Adjál mondjuk hármat. Azt beszélik, temérdek ott a veszély és a hazahoznivaló.

- Szerencséd van, mert India híre hozzám is eljutott. Neked ki mesélt róla?

- Úgy emlékszem, hogy Te.

- Felejtsd el! India már foglalt.

- Valóban? Na azt majd meglátjuk! Már megint elárultál Izabella!

- Dehogyis Kristóf! Csak tréfáltam. Indiát neked tartogatom ősidők óta.

- Most már mindegy Izabella. Megbántottál. Megaláztál. Leszarom Indiát!

- Na! Kristóf! Legyél már férfi! Ne durcizz! Te felfedező vagy, nem?

- Jó, igazad van, de ha még egyszer nem egyből tejelsz, nem hajozók neki.

- Ne haragudj Kristóf, soha többé nem hezitálok.

- Különben is, mindenki azt mondja, India nem is létezik.

- Dehogynem. Honnan tudod? Ki mondta?

- Hallottam és kész! De tegyük fel, hogy meg is találom. Ki fogja nekem elhinni, hogy ott jártam?

- Tökmindegy. Akármit látsz, ami messze van, és nagy, nevezd el Indiának.

- Ejjj Gizi, mintha ilyen egyszerű volna. Persze, nevezzem el Indiának, hogyisne. Bármi ami szembe jön, mi? Még szerencse, hogy nem rád bízzák a tengeri térképek készítését.

- Kristóf neked mióta lett ilyen nagy az arcod?

- Amióta nekem adtad a lehetőséget, hogy képviseljem dicső birodalmad. Bizalmad megtisztelő és szívet melengető, ajándék e perc, mikor távozom, utamat kísérje szemed fényének kecses sugara, Oh drága, egyetlen királynőm!

Zenei ajánlás- Ladánybene 27: Fürdik a lelkem

Kettesben

-   Viccesek vagytok ti földlakók. Fizettek a vízért, pedig ott folyik a hegyeitek-

ben…   

-   Jaj de buta vagy! Azért, mert nem tiszta.

-   Miért nem tisztítjátok meg?

-   Ti meg miért vagytok mindig olyan kíváncsiak?

-   A természetünkből ered. Sosem fogunk titeket megfejteni, de érdemes rajtatok elmélkedni.

-   Honnan van nektek ennyi időtök?

-   Idő? Múlt? Jelen, jövő? Ugyan már! Csak egy másodperc a különbség.

-   Szerintem ti csak unatkoztok. Az én anyukám nem szereti, ha unatkozok. Ha nem fogadok szót, rám szól, de ha unatkozok, szomorú lesz.

-   Hol vannak a babáid?

-   Elkuldtem őket táborba.

-   Milyen táborba?

-   Mindenkit olyanba, amilyet szerintem megérdemel. A Bori a kedvencem. Őt lovastáborba küldöm. Nagyon szeretem a pacikat. A Bori is.

-   Én még sosem voltam táborban.

-   Miért nem?

-   Minket senki sem hív meg táborokba.

-   Hát akkor szervezz egyet!

-   Az nem olyan könnyű ám Lidike!

-   Ha csak beszélsz róla, abból tényleg nem lesz semmi.

-   Szeretsz táncolni?

-   Miért nem akarsz a táborokról beszélni inkább?

-   Mert még sosem voltam egyben sem. Nekem ez a téma túl ködös.

-   Akkor ezek szerint sosem volt még levelező társad?

-   Nem. Soha. Nincs szükségünk rá. Mi egymás gondolataiból olvasunk.

-   Hú az olyan rossz lehet! Akkor nektek nincsenek is titkaitok.

-   De vannak, csak a legtöbbe jobb nem belegondolni.

-   Pedig tudod milyen érzés úgy ébredni, hogy lehet, hogy leveled jött? Nekem van egy kis noteszom, mindig abba írom bele azoknak címét, akiket a tábor alatt meg-

kedveltem, meg az énekeket, amiket megtanultam.

-   Nekem is írnál levelet?

-   Szívesen, de neked nincs is címed.

-   Akkor nekem ne add fel, csak írd meg, és tedd bele a fiókodba.

-   De az nem is ugyanaz. Bélyegek nélkül nem az igazi. Azokat mindig óvatosan lekaparom, és kiragasztom az ablakba.

-                           Nem válaszoltál a kérdésemre.

-   Hogy miért vesszük meg a vizet? Miért kérdezed ezt mindig? Szomjas vagy?

-   Nem, csak érdekel.

-   Mert a csapból nem illik inni, meg ez amúgyis a felnőttek dolga, ők tudják, miért.

-                           Nem erre a kérdésemre gondoltam, de akkor maradjunk a felnőtteknél.

-   Ne beszéljünk a felnőttekről! Mindenki folyton azt mondja, hogy ők mindig csak saját magukkal vannak elfoglalva, ami azért hülyeség, mert nem is. Az én anyukám meg apukám például nagyon sokat játszik velem, meg mesél nekem, pedig tudom, hogy sok a dolguk. Szerintem nekünk gyerekeknek sokkal türelmesebbne kellene lennünk.

-   Azt nem értem, hogy ti emberek miért nem szerettek megnőni.

-   Te sok magunkfajtával beszélgetsz?

-   Miért?

-   Mert megint butát kérdeztél.

-   Nem beszélgetek sokat veletek, de figyellek titeket. Szerintem sok felnőtt vágyik arra, hogy megint gyerek legyen.

-   Ezt csak úgy mondják. Ha tényleg vissza lehetne menni felnőttből gyerekbe, biztos hogy egyikőjük sem tenné meg igaziból. Nálatok milyenek a felnőttek?

-   Nálunk nincs olyan.

-   Akkor úgysem értenéd meg.

-   Dehogynem. Sokmindent megértek, amibe egyébként képtelen vagyok magam beleélni.

-   Én pont fordítva.

-   Ne haragudj, de most el kell mennem. Mindjárt hajnalodik.

-   Szeretek veled beszélgetni. Te vagy a legérdekesebb felhő, akivel valaha is talál-

koztam. Holnap is meglátogatsz, miután lehunyom a szemem?

-   Nem foglak. Ha megígérném, azt hinnéd, hogy csak álmodtál.

Zenei ajánlás- Calibre & High Contrast: Mr Majestic

Zsenge és Habarcs

Elárulok neked egy titkot… Kész!! Befejeztem! Elkészült általam az első olyan képregényadaptáció forgatókönyve, amiből eddig még nem készült képregény.

De majd fog! Főhősünk Megaman (a név még nem végleges), aki emberfeletti képességekkel rendelkezik, és ezt jócselekedetekre használja. Eddig ismerős, ugye?

Viszont!

Viszont a történet pikantériája nem csak az, hogy nincs főgonosz, hanem az is,

hogy a Nő, aki Megaman-t motiválja, nos ő már az elejétől fogva tudja, ki bújik az álarc mögé. A cselekmény legfőbb mozgatórugója, hogy a Nő ki nem állhatja mindkettőt. Mondjuk Megamen-nek sem tetszik a hölgy.

A nézők a 27-ik percben fellélegezhetnek, mert a Nő elköltözik Megaman-től.

A maradék egy óra maradjon meglepetés.

Zenei ajanlas- Plump DJ's Feat Gary Numan: Pray for you