Előtt

agyprés
nehéz sűrű
lég
izzó haragoskék
ég
depresszió
ólom-
héj
sötét szárnyak
komor
éj

Mese a szellőről és a porszemről

Néma sivárságban peregtek az évezredek,
a kies homokvilág árva szemcséje
búsan szendergett.
Örök unalom honában,
tömeges magányban
a világba közönnyel tekintett.

Mígnem egyszer
egy lágy fuvallat őt is elérte:
pajkos szellőlányka siklott el felette.
Felkapta,
szárnyára ültette,
magával ragadta,
hol magasba emelte,
hol mélyre ejtette,
s vitte-vitte egyre.
Ezerszínű szikrát szórt a mindenség,
elpárolgott a múlt,
mint szürke rémálomkép.
Ragyogtak a magasban a csillagok,
ég és föld közül nézve
a rút portenger is
csábítón csillogott.
Játszott a szellőcske boldog rabjával,
szédületbe ringatta,
incselkedve dobálta,
forgatta-pörgette,
madarak közt táncoltatta...

Majd egy hanyag mozdulattal
milliárdnyi társa közé visszaejtette.

Mit érzett a szellő?
Ugyan! Szempillantás volt csupán.
Kecsesen tovaszállt,
pillantása nem is időzött
parányi utasán.
Felkaphat ő percről-percre
millió kis porszemet:
nem figyelhet oda mindre
(csak tán néhányra, ki kedvesebb).

Mit érzett a porszem?
Örökkévalóság volt neki.
Megsebzett lelke haragra gyúlt,
ám dühét az idővel feledi.
Most már epekedve,
az ég alját meredten kémleli:
s ha bíbor tűz ékelődik
a végtelen
sárga és kék közé,
vágyakozva tekintget
szellőjét várva
felfelé.

Halottak Napja

Százezernyi frissen leszakított
rózsa, liliom, szekfű, tulipán:
ott végzi mind a naptári kegyelet
megannyi elhagyott dombján.

Nehéz jó

haragra gyúl bennem az öreg Friedrich
s ím-igyen szóla:
ezekkel?!mit?!
csürhe!csürhe!
eltűnjetek!
csillapodva
azért is csak
jót teszek
de értetek
nem veletek

Gyűlölt igazság

Igazam volt pedig,
de ugyan mit számít ez?
Hisz vesztettem ez igazsággal:
elvesztettelek.

Láng és hamu

magamból 
ezer fokot
szórok a szélbe
vörös lángnyelveket
bocsátok az égre
s te fagyos vagy
jéghideg acél
fittyet hánysz
a
tűzre
mely érted ég
érted él

nem adom fel
megolvasztalak
égjünk együtt
tovább
amint ég a Nap

megtettem hát
forró folyadékká
hevítettelek át
ráment életem
lobogó máglyából
marék hamu
lettem
s a szürke por közt
szétfolyva
ott heversz
te
vágyam büszke
acélja

Beszéd

az a baj, hogy szó szerint
értitek a szavakat
azt hiszitek a szó kapcsolat
jelentést képzeltek a beszédnek
tartalmat hallotok hol
csak beszélek a világba
rég üres formákat
dobálok egymásra
félek hallgatni
igen gyáva vagyok
félek a csendtől
félek, hogy megfojtanak a gondolatok
mik a palackból előtörnek
ha elhagyom a szó-szelepet

A peron

Megállni. Várni még.
Bolond vagyok.
Kicsaltak az időből
az álmok ködfátylai.

Múlnak a hetek, a hónapok,
én meg csak állok a peronon,
sorra húznak el a vonatok.

Itt maradok az állomáson.

Lehull a hó,
megáll az élet, nem járnak
a vonatok.

Csak nem mozdulok...

A pályaudvar jégszobrán
a tábla:
"A múltba fagyott"

Új világ

Új világ, szép világ,
dalnokért kiált.

Itt vagyok, hadd legyek
modern Wales-i bárd!

Te pedig, szép világ:
az új Eduárd.

A kalózhajó

Dagadnak a fehér vásznak
az égre törő oszlopokon,
a kecses ragadozó
az ébredő nap fényében
Korlátlan hadúrként suhan
a narancssárga habokon.

Alattomos háromszögek siklanak
a büszke kalandor oldalán:
önkényes társbérlőként farvizén úszva
a prédát lesik,
mit e fregatt útja kínál.

E különös kompánia mögött
beszédes nyomok:
elhagyatva úszó emlékek,
mik hajdanvolt egészet idéznek,
míg alá nem merülnek örökre:
a vörösen síró tajtékok.

A hajó felett védjegye lebeg,
a duzzadó vitorlák üde fehérségét
tenyérnyi halál megtöri.
A világra fekete alapról
torz koponya nevet:
a végtelen óceán
új rendjét hirdeti.

Szertefoszló illúziók

Protokolláris, ócska formák.
Feszülő arcrutin a mosoly helyén.
Udvariasság már a szívesség is.
Zúzmara ül tekintetén.

Üresség és kétségbeesés
sós forrásként tör elő szemeiből.
Az omló építmény újabb oszlopa 
közöny- ásta árokba dől.

Frappáns formába öntött kérdő-,
és felkiáltójelek hosszú sora
széttörik egyetlen éjjel: hónapnyi
kártyavár dől ma halomra.

Kurt Cobain hangja

Kurt Cobain hangja recseg át a szoba
fülledt levegőjén,
nyugtalan lelke dallamként kísérve
szomorodik belém.

Tennék előre egy tétova lépést.
Kettőt szökken odébb
Örök Egyetlen. Kontúrja maholnap
a messzeségbe vész.

Elszakadás

éles nem-hozzámtartozó zajok
vonatfütty s az elrobogó szerelvény moraja
konvektor kattog
a mesék dobozából üvöltő csattogás
belesimulnak mind a világba melyet
egyetlen masszaként nyelek magamba

szelektálok ha érdekelnek a részletek
de nem érdekelnek
a környezeti létet jelentő
sűrű ingertömeg hulláma
elhal az én-világ sötét kontinensének
zord sziklás meredélyén
már csak a csend száll partra
árván suhanva a vad vidék felett

Értékek(I).

bontok

könnyen hullanak a gerendák
omlanak az ódon falak
takarítom a temérdek romot

nem áll meg előttem semmi
letarolom a büszke várost
sivataggá varázsolom
az épített világot

a puszta közepén
egyedül maradok buldózeremben

vágyott alapok

tanácstalan vagyok

Post apokrif
(egy Pilinszky-sor apropóján)

Mert elhagyattak akkor mindenek.

Egy világ megremegett.
Mint felrúgott asztalon a puzzle,
atomjaira esett.

Mert elhagyattak akkor mindenek. 

Ne várj ítéletet!
Nem kerül már külön semmi.
szülőd a pokolba váltott neked jegyet.

Mert elhagyattak akkor mindenek.

Már pusztulás se lehet.
Rég halott e világ.
Halva született.

Mert elhagyattak akkor mindenek.

Rettegett jövőtök, sötét jósok,
a múlt ködébe veszett.

Négysoros

Mindentudó gondolatok. Eszmeáramlatok.
Vékony papírból épült pompás kastélyok.
Szellő lebben, s halomra dől
kártyaváratok.

Csend

némán emeld rám
szemed s én mélán
meredek a pillantás
nyitotta végtelen
távolba lelked
sejtjeihez mikroszkóp
a tekintet kapcsa
s csak
tört üveg
a hangok üres
halmaza

Este

olcsó világos
absztrakt érvei lebegnek
a sűrű füstben
sok kicsi megváltó
híján a keresztnek
mítosszá lennénk
csodákra várunk
míg a lepergő homokszemek
gúnyosan ránk nevetnek
elénk lökve az egyetlen érvet
valóság vagyunk

18

Meddig folyó, honnan tenger?
Meddig éjjel, honnan reggel?
Nem egy nap leszel más ember.

A történelem

A történelem
Nem számegyenes: óra.
(Van benne elem?)

Skizofrénia

skizofrénia.
Nagy alkotó teremtő
Pluralizmusa.

A szó

a szó. Jelentés?
közlés, információ?
Unaloműzés.