Érett vers Égetett szeszek és éjjelek Érleltek Mint jó bor forrtam és sokáig Pihentem Mint édes gyümölcs Napsütötten És most megértem Leszedhetõ vagyok bár kicsit még fanyar s lesz a létben néhány kanyar amíg egy nagyáruház mûanyag polcán csendben szomorúan megrohadok és égetett szesz leszek Megisznak a hajléktalanok   Bátorság Mióta tart a fájdalom lebegek Bíbor illatokon szeretek Míg tart a fájdalom felemel Sötétbe zár Magába zár Kaucsuk gondolatok szeretek Fájdalmat hallgatok szeretnek Csak a csillagok Csak a rovarok Csak ha nincsen ok Csak sötét Csak bíbor Csak mámor Szeretek Bátor vagyok   A kis hazug Lement a múlt a sarki bárba A kis hazug már a kaput zárta A múlt dörömbölt mindhiába S dühében így kiáltott az éjszakába: Adjatok egy felest emberek Mert elbaszom a jövõtöket S válaszolt erre a kis hazug: Ne üvölts, bezártam már a kaput     Érzed? Érzed, hogy nem érzel semmit? Érzed, hogy minden halovány? Érzed az ürességet, a „hiányt”? Érzed az éhséget? Fald föl! Tied mindenki, az egész világ. Érzed az émelygést? A sok hang csak kiált: A világ benned van. Nehogy kihányd!     Lehetõségek Hegy vagyok, vagy porszem talán Tenger vagyok, vagy vízcsepp, lehet, hogy óceán Fa vagyok, de lehet hogy mag csupán Az ég vagyok, vagy annak csillaga, nyilván. Én vagyok az ûr, a végtelen, a tökéletes? Vagy csak ostoba és felesleges?     Látod?                          Látod barátom véget ér az álom Hiába véredben kilónyi mákony Felébredsz s a szemedbe nézek Látom benne bolyong a végzet Felkelsz bár lábad remeg Anyád majd a kórházban mereng Hol rontotta el végleg nevelésed Inkább hatoltak volna beléd kések Könyörög és imáját csak egy Sztetoszkóp hallja ki arra megy De meghallgatni nem marad A kertben temetik a hamvakat S odalent a föld férge Majd mindent megért végre Mit nem tudtál elmondani Szilaj igazsággal megrontani Azt a kellemes álmot Mit embernek hozott a mákony Bárki is vagy hiába nézed a koromüveg rajta a végzet (Párduc-õre vakságnak Az örök angyali rabságnak Ki életben tart világtejen Míg vizsgál a világ egyetem)     Vallomás Lektorálva Még midig minden igaz! Még mindig van remény! Még mindig nincsen semmi! Még mindig van miért! Mi a faszért csinálom? Mi egyformák vagyunk. Csak saját érzelmeinkkel, Csak azokkal foglalkozunk. Szeretlek, utállak, nem törõdöm veled. Ezek csak szavak és nem Nem magyarázzák az érzelmeket. Kiégett földek fölött lebegsz szöges vibrátorom. Meghalok, hagyod s hagyom.     Part Csobogó emlékek töltik fel a szobát Ismerõs illatok csöndes melódiák meleg könnyek folynak már térdig állok a forró fájdalomban kihúzom a dugót majd holnap, holnap lelkem túlfolyóján ömlik a végtelen számon keresztül szakad szóba szívem messze még az apály a múlt már derekamnál jár mint akváriumba néz be ablakomon a halál régi álmok régi vágyak tûnt habja a csalódásnak szép képek és eszméletek hullámán háton lebegek majd napokkal késõbb a tenger az elõszobába dobja testemet     Te...                                                          Te! Hé, te! Mikor leszünk mi?!     (Ha) Ha nincs Ha van Ha kincs Ha csak Ha volt Ha mélyre hatolt Ha test Ha toll Ha lélek Ha félek Ha rag Ha rím Ha szeret Ha szív Ha rí Ha nem Akkor is Írni kell!     N.-né K. M.-nek Tessék! Tedd tönkre az életem mert hiába is mondod, hogy magam teszem. Nem! Te teszed velem. Mondhatod hiányzik érdeklõdés, szorgalom, Bár betekinthetnél agyamba, vagy csak csodálkozhatnál néhány dalomon. Belõled hiányzik, nem is, a Világból megülték már rég torát és kiölték tövestül a toleranciát. Írmagja sem maradt. Most kérdezd akkor írásom jogát! Bevallom, hazudtam az imént. Létezik még. Bensõmbe befalazva õrzöm mint utolsó kincsemet. És ha már eme utolsó arany morzsa sincs meg, meghal bennem is az ifjúság és felnõtt leszek, mint e világ.  Hogy mi az örök? Belerúgok a világba, mert más mint én vagyok. Belém rúg a világ és én lassan belehalok Nincs tökéletes létünk, de gonosz világunkban érezzük legalább a szeretet csillámporát, mely mint dobozba zárt drágakõbõl néhány karát zörögve egy sarokba gyûlt. S mikor a doboz mozdult újra szétterült. Mert a szívekben semmi sem örök.     (töredék) Bús pilláid mit takarnak? Csont mögött mit akar homloklebeny... Katonája új illúzióknak...             Lelked vak szemekkel látó portása kérdezi: - Kit keres?           ...Repültek a szavak; Rovarirtótól haldokló, Beteg, árva madarak...     Irodalom   Vákumban bolyong a gondolat Többé nem érint gondokat Mert megírták már a verseket Megtérítették már a lelkeket Itt már csak egy út maradt Követik csendesen kihunyt agyak Vigyáznak rájuk lámpaoszlopok Neonjuk fénye mind lopott Ki letér az útról szakadékba zuhan, élete és hagyatéka Csak egy sikolynak sikerül Mit minden mûértõ kikerül     Õsz  (Egy kitalált személynek.) Mániás-depresszív szürke kék õsz te maradtál nekem tavaszom, nyaram vörös fekete sárga álma szétfoszlott véglegesen augusztusban elolvadt január jégvirága nyárutó szintetikus lila-zöld-szürke most már eltûnt talán nem örökre a szeptember fekete-fehér-kék kis piros vegyül bele a lehetõségek ajtaja záródik arcomon simít a csukódás lehelete     Avantgarde                              Megértem Picassót                                   Megértem Dadát                                       Megértem Gropiust                                           Megértem magát                                az expressziót                                                            a szürreálist kommunistát, eljövend? nácit Marinettit és a sok másik + + + + + + + + + + + alkotót kik hiába vagy nem is Apollinaire nyomába ástak csatamez?kön agyakban hullaházban embert láttak torpedónaszádban hittek és jövendöltek hazudtak de sose törtek össze     Ima Isten ha létezel úgy mint sokan mondják és nem is alszol és nem vagy halott és hacsak egy kicsit is törõdsz az emberekkel azokon belül is velem akkor én szépen kérlek téged hogy ne gondolj semmi rosszra velem kapcsolatban csak adj mán egy kis pénzt na! Nekem is élnem kell valamibõl és azért azt mégse várhatod el az embertõl azaz mástól igen de tõlem nem hogy dolgozzak! Hát látod istenke mire kell a pénz tudod te jól meg ha nem is tudod egyébként se kell hogy törõdj vele semmi közöd hozzá! Csak add ide a lóvét és én majd elköltöm ez te is láthatod teljesen igazságos felosztása a feladatoknak. Na istenke ne szórakozz velem! Ne kelljen azzal fenyegetõznöm hogy azt mondom nem létezel nem hiszek benned és te meghalsz mer az istenkéket ugye a hit tartja életben úgyhogy fizess és akkor majd hiszek benned és élhetsz!   (Filozófia) Egy részeg játszik a hányadékával. A valóság az étel és ital amit magához vett. A születés a hosszas öklendezés. A hányadék az ÉN. A játszadozás a külvilág hatása rád. A reakciód, hogy merre folydogálsz.     Negatív I. Nézek ki az ablakomon Száguld az élet Holnap majd elhagyom a rossz szokásokat a fájdalmas álmokat a szép reményeket és élek tipikus huszadik századi létet TV nézés gyorsétkezdés mámoros szappanos operát és ott sírok majd ahol senki se lát majd híres leszek és ti mind emberek vagy állatok akárhol áltatok a sorban ugyanúgy lõnek fejbe tangóritmusra, szervezetten nyugodtan mindegy hol áltok a sorban itt már nincs idõ nincs múlt, jelen nincs jövõ még születnek, halnak de egyre gyorsabban nem léteznek sokáig ebben a korszakban hisz itt mindenki átutazó ez nem végállomás csak bugyborékoló átalakulás   II. a kor ideálja: a kukás a köztisztasági alkalmazott õ tudja a szemetet hová dugja el szemetek elõl õ szeret titeket ti miért nem szeretitek munkája nehéz s majd ha elborít a szemét jöttök csak rá itt nem is volt más nem volt múlt nincs jelen nem lesz jövõ soha s ha beszállítanak az idegszanatóriumba ott majd kibogozzák lelkeket: az idõt és a teret mindegy hogy hívják Õ akkor is szeret     Mondd! mondd, nem érzel semmit nem hal a remény mondd, nem érzel semmit legyél az enyém mondd, nem érzel semmit a tiéd leszek mondd, nem érzel semmit mindent megteszek mondd, nem érzel semmit Hazudsz! Ha mást nem is teszel értem tisztítsd ki a hamut     Kérdés-felelet Tompa neon zúgás. Sugárban ömlik a fény. Szemben az ajtón egy felirat rám nevet. Idegeneknek tilos a bemenet. Hát idegen vagyok én? Tompa neon zúgás.