. Endy döntött! Egy határozott mozdulattal felkapta az asztalon heverő pisztolyt. Meg kell tennie! Nincs más választása! Pillantása merő eltökéltséget sugárzott miközben a fegyvert célzásra emelte. A tét Angie jövője, meg kell mentse őt! Mutató ujja lassan a ravasznak feszült… Még sohasem használt fegyvert, de most fog, ha kell! ANGIEÉRT!! Angie arcán egy könnycsepp gördült végig. Mindennek vége! Huszonöt év, és nincs tovább. Pedig mennyi terve volt még egy hónappal ezelőtt a jövőjével kapcsolatban. De aztán jöttek a rosszullétek, a vizsgálatok és végül a diagnózis: egy nagyon ritka, súlyos betegségben szenved, melyen talán lehet segíteni egy bonyolult műtéttel, ám így is csak körülbelül húszszázaléknyi esélye van az életben maradásra. Azonban ez az orvosi beavatkozás rengeteg pénzbe került volna, annyiba amennyi neki soha az életben nem lesz. Szobájában ült, és egy fényképet szorongatott a kezében, melyről egy harminc év körüli vonzó megjelenésű fiatalember mosolygott rá. ENDY! Szegény bátyját teljesen megtörte az, mikor tudomást szerzett az ő betegségéről. Kettőjüket nagyon erős testvéri szeretet fűzte össze, mert szüleiket korán elvesztették. Egyre csak nézte a képet, s szeme lassan teljesen könnybe lábadt. Ő az eltelt hetek alatt már, úgy ahogy beletörődött az elkerülhetetlenbe. De szörnyű volt látnia, ahogy Endyt emészti a kegyetlen valóság, és mindezen túl az, hogy nem tehet a húgáért semmit. Elen egy útelágazáshoz közeledett, és jócskán visszavett autója sebességéből, mert még nem döntötte el, hogy melyik irányt válassza. Eredetileg Endyhez, vőlegényéhez indult, de útközben kételyei merültek fel ezzel kapcsolatban. Talán jobb lenne, ha most mégsem találkoznának, hisz tegnap is komoly veszekedés tört ki köztük, ami pedig egyáltalán nem volt jellemző a kapcsolatukra. Endy az utóbbi napokban nagyon megváltozott. Az eddig nyugodt és kiegyensúlyozott fiú idegessé, ingerlékennyé alakult át. Ő persze szerette volna tudni ennek az okát, de Endy mindig kitérő válaszokat adott. Végül az merült fel benne, hogy beszélnie kéne vőlegénye húgával, még ha nincsenek is túl jóban. Angie hátha tud valamit arról, hogy mi nyomassza Endyt. Már csak úgy negyvenméternyire volt az útelágazás. Endy lakott jobbra, míg a húga ballra. Így hát sürgősen döntenie kellett, hogy melyik irányt válassza. Endy lassan leengedte a pisztolyt, mert a célpont egyelőre csak képzeletbeli volt számára...MELY AZONBAN MÉG MA VALÓSÁGGÁ FOG VÁLNI!! A terve már napok óta kész volt, és reggel szánta rá magát végleg, hogy megteszi. KIRABOL EGY BANKOT! S a szerzett pénzzel lesz rá esély, hogy megmentse húga életét. Mivel kisvárosban lakott, úgy döntött, hogy nem a helybélit látogatja meg, mert tán a végén felismernék a hangjáról. Hanem átmegy Stendfordba, mely úgy húszpercnyire volt tőlük kocsival. "Most már egy óra sem kell, és meglesz a pénz. Mert sikerülni fog! Képes kell legyek rá, hogy végig csináljam." próbált önbizalmat önteni magába, ám aztán gyorsan el is bizonytalanodott. "Vagy elkapnak, és ezzel az egész életem tönkreteszem? Persze így nem szabad gondolkodnom, mert mindenképp sikerülnie kell! ANGIEÉRT! A sors fintora, hogy rablott pénz nyújthatja az utolsó esélyt arra, hogy életben maradhasson egy tiszta, becsületes lány." Most, az eddig kezében tartott pisztolyt a zsebébe süllyesztette, s továbbfolyó gondolatai kapcsán egy fanyar mosoly jelent meg az ajkán. Vajon mit szólnának ahhoz barátai, ha tudnák, hogy mire készül. Bizonyára nem hinnék el, s csak mosolyognának rajta, mert mindig is szerény, csendes srác volt. "Mimóza művész lélek!" húzták régen a suliban főképp akkor, ha nem vett részt egy- egy diákcsínyben. A mimózát és a hasonlókat persze utálta, de a művészlélekkel egyet kellett értenie, mert a művészet már kiskorától kezdve igencsak érdekelte. S mivel a festészet állt hozzá a legközelebb, így ezt a pályát választotta. És mostanra, harminc éves korára, már kezdett némi elismerést szerezni ebben a művészeti ágban. Persze arról még szó sem volt, hogy meggazdagodott belőle, csak átlagosan jól megtudott élni. Odalépett az italos szekrényhez, és kitöltött magának egy féldeci brendyt. Ám mielőtt még felhajtotta volna, meggondolta magát. Teljesen tiszta fejjel kell, végrehajtania tervét, mert nem hibázhat! Angie fejébe hirtelen éles szúrás nyilallt. S habár már eddig is voltak fájdalmai, de ilyen erős még sosem. Felállt, és a telefonhoz lépett, mert az orvosa lelkére kötötte, hogy azonnal jelentkezzen, ha rosszabbodna az állapota. Kezdődne hát a végső stádium? És majd élete utolsó heteit egy kórházba kell töltenie fájdalomcsillapítóval teletömve! De mit tehetne ez ellen?.. S hozzákezdett, hogy hívja az orvosát. Ekkor újabb fájdalom hasított a fejébe, de ez már oly erős volt, hogy összegörnyedt, és közben elejtette a telefonkagylót. Térdre ereszkedve, megkínzott arccal a készülék után nyúlt, de félúton meggondolta magát. Mégsem telefonál! Mert van egy mód arra, hogy elkerülje a szenvedést. "A szabadság útja!" ..Melyet eddig elfojtott magában, ám tudat alatt már hetek óta érlelődött benne. Fejét lassan a szoba nyitott ajtaja felé fordította, amin át beláthatott a konyhába, egyenesen rá a gáztűzhelyre... Mely mintha hívná, ezt „suttogva:" Csak egy mozdulat rajtam, és megszűnik számodra minden szenvedés." Felegyenesedett, majd lassú, merev léptekkel megindult a konyha felé. Igen, csak egy mozdulat, egy csavarás, és sűrű nyugalom fogja elborítani. Az örök nyugalom! Igen. Meg kell tennie. Mindenkinek így lesz a legjobb. Elen döntött végre, és jobbra fordította a kormányt az útelágazásnál. Így hát Endyvel próbál meg beszélni, hátha ma jobb hangulatban találja. Persze arra vigyázni fog, nehogy feldühítse valamivel. S aztán, ha nem tud meg semmi újat a fiú rosszkedvével kapcsolatban, átugrik Angiehoz. Endy kilépett lakása ajtaján, vett egy nagy levegőt, majd mintegy ösztönös mozdulattal megérintette a ruhája alatt lapuló pisztolyt. Eddigi életében még az is ritkán fordult elő vele, hogy felemelte a hangját. Most pedig... De ebbe a gondolatsorba nem merülhet bele, mert a bizonytalanság tönkretehetné az egész tervét. És ma semmiképp sem hibázhat. Ha kell bármi áron, de megszerzi a pénzt húga műtétjéhez! Akkor még nem sejthette, hogy a sors hamarosan "szaván fogja". "Legyen hát vége." érlelődött be Angieban az öngyilkos gondolat, és kinyitotta a gázcsapot. Majd leült a konyhaasztalhoz, maga elé meredt, és próbált nem gondolni semmire. Ám ez csak rövid ideig sikerült neki, s a gondolatok, mint a gáz a konyhában, lassan kezdtek szétáradni a fejében. "Endy... Szörnyű lesz szegénynek, ami történni fog... De még szörnyűbb lenne heteken át figyelnie a szenvedésem úgy, hogy nincs módjában értem semmit tenni. Így hát.. Helyesen döntöttem.. Majd ő is meg fogja érteni, és idővel csitul benne a fájdalom." Elen befordult abba az utcába, ahol Endy lakott, s már messziről megpillanthatta a fiút, mert az épp akkor lépett ki a lakásából. "Vajon hová indul?" merült fel benne a kérdés, de választ nem keresett rá, hisz egy perc múlva úgyis megtudhatja. "Ez nem lehet igaz!" tört fel a dühödt gondolat Endyből, mikor meglátta közeledő barátnőjét. "Csak pár perccel kellett volna később érkeznie...De vajon miért jött, hisz mára nem beszéltük meg, hogy találkozunk." gondolta tovább és indulatos léptekkel megindult a barátnője felé. De aztán néhány méter után visszafogta a belsejében feszülő érzéseket. Nyugalmat kell színlelnie, nehogy tovább növelje Elen gyanakvását. Ugyanis tisztában volt azzal, hogy a lány végére akar járni az ő utóbbi napokban történt hangulat változásának. - Erre jártam, így hát gondoltam beugrok. - kezdte Elen könnyed hangnemben, ahogy belépett a kertkapun. - De amint látom rosszkor jöttem, mert ha nem tévedek, készülsz valahova. - Sajnos tévedsz most az egyszer. - próbált felelni Endy hasonló stílusban. - Ugyanis csak kijöttem egy kis friss levegőt szívni, mert...Elkezdtem újra festeni! - Tényleg? Ez nagyszerű! Tehát vége a művészi válságodnak. Akkor tán beszélhetnél arról, hogy miért voltál olyan…más az utóbbi napokban. - Igen tudom, magyarázattal tartozom neked. - kezdte Endy komolyra váltva. - Le kell majd ülnünk egy hosszabb beszélgetésre, de nem most. Mert... - Jó-jó értem. - vetette közbe kedvesen Elen. - Ismerem az alapszabályt, hogy amikor festesz, csak a magány lehet a társad. Így hát már itt sem vagyok. Egy perccel később mikor már indította kocsiját, elégedett érzés áradt szét benne. Úgy néz ki Endy újra megtalálta önmagát, vagyis jobban alakultak a dolgok, mint várta. Így hát már nincs szükség arra, hogy elmenjen Angiehoz. A kis konyhát már egyre jobban elárasztotta a kesernyés gáz szaga, de Angie még csak gyengén érezte hatását. Szippantott hát néhány mélyet a levegőből, mert minél hamarább túl akart lenni az egészen. "Nincs bezárva az ajtó, pedig jöhet Endy, vagy valamelyik barátnőm látogatóba." merült fel benne ekkor a gondolat, és máris állt fel, hogy megtegye az óvintézkedést. Most utoljára teljesen biztosra kell, hogy menjen. A legkisebb esélyt sem akart hagyni az életnek! Elen alighogy elhajtott, már úton volt Endy is. "Milyen furcsa." gondolta. "Nem hittem volna, hogy így meg tudom játszani magam, pedig mindig is utáltam az ilyesmit. De hát úgy látszik a stressz helyzet rejtett képességeket hozhat ki az emberből. Persze az, hogy alapfelfogásommal ellentétben hazudtam, apróság ahhoz képest, amire készülök. Hisz ha rablás közben nem alakulnak jól a dolgok, akkor akár..." de itt mintegy önerőszakkal megszakította a gondolat menetét, hisz megint csak oda lyukadni ki, ahová nem szabad: elbizonytalanodna. Ehelyett a holnapra kell gondolnia. Mikor majd tudatja Angieval, hogy megszerezte a pénzt a műtétre. Csodálatos lesz látnia, hogy a hír hallatán húgába miképp tér vissza a remény, az életbe vetett hit. "Vajon most mit csinálhat?" merült fel benne a kérdés, de válaszolt is rá magának. "A remény utolsó csírája nélkül ülhet összeroskadva a szobájában. De már nem tart soká ez húgocskám. Mert nincs az-az erő, mely megállítana abban, hogy visszaadjam neked az esélyt az élethez!" Mindeközben eltökélten nézte az utat maga előtt, s kicsit gyorsított. Már csak néhány perc és megérkezik Stendfordba. A városba, hol valóra váltja tervét. Pénzt fog rabolni ő, ki eddigi életében még egy doboz gyufát sem lopott el. A mély szeretet, és a féltés oly benső erővel töltheti fel az embert, melytől úgy érzi, hogy bármit meg tud tenni. Ám a sors szeszélye ellen néha nem tehetünk semmit, és van úgy, hogy az élet igazságtalanul egy megvalósult rémálommá válik! 2. Stendford. Egy nyugodt, hangulatos kisváros, mely a legutolsó felmérés szerint 7320 lakost számlál. Ám e száraz adat minden bizonnyal hamarosan bővülni fog. Mert egy "cseppnyi élet" vár már hónapok óta arra, hogy megtörténjék az évezredek át újra és újra ismétlődő csoda: hogy megszülethessen. Eni merengve pillantott ki az ablakon. A fiúra gondolt kit mindennél jobban szeret, s ki most jó kétszáz kilométerre van tőle. De ugyanakkor mégis oly közel, hiszen... Egy lágy mosollyal lepillantott duci hasára, miközben megérintette. Még néhány nap, és megszületik a gyermekük. Pedig... Milyen furcsa az élet. Nem is oly rég, még ők is gyerekek voltak...És egyszeriben gondolatai a múlt felé terelődtek. Két tinédzser felé, kik három évvel ezelőtt egymásba szerettek, amely még most is tart. Most húsz évesek, és születendő gyermekük teljessé teszi majd életüket. Két éve mikor összeházasodtak sokan nem jósoltak hosszú jövőt kapcsolatuknak, mondván, hogy túl fiatalok. De az eltelt évek rájuk cáfoltak, és összetartozásukat csak erősíteni fogja gyermekük születése. "Csak a mai napon lennék már túl." tért vissza a jelenbe némi ábrándozás után, s ettől egyszeriben megszakadt benne felhőtlen gondolatainak folyama. "Ted vajon most épp mit csinálhat? Persze benne megbízok, de ott van vele az a kis szuka is. Ki még mindig nem akarja felfogni, hogy Ted az enyém. Csak az enyém! És remélem ma a "reményteljes" együttesük karrierje végképp kudarcba fullad." gondolta egy gonosz mosoly kíséretében, s már roppant messze volt a lágy, ábrándozó hangulattól, mely csak terhessége kapcsán szállta meg néha. Eni valójában célratörő, nagyravágyó jellem volt, melyek a gyengébb nemnél nem mindig pozitív tulajdonságok, főleg ha túlzásba viszik. Persze ő, ha érdeke úgy kívánta visszafogta magát. Tizenhat évesen határozta el, hogy megszerzi magának Tedet, és véghez is vitte. Természetesen ehhez az is szükségeltetett, hogy szőke hosszú hajú nagyon szexi lány volt, és rendkívül kihívóan tudta „előadni magát”, mely által magába bolondította a fiút. Ted egy ideges mozdulattal beletúrt vállig érő fekete hajába, miközben kipillantott a függöny mögül a színpadra. A kint játszó rock banda után ő következett, vagyis hát ők...A Strong! Pillanatnyilag még csak egy együttes a sok közül, de talán ma változik a helyzet. Mert ha megnyernék ezt a tehetségkutató versenyt, akkor egy kislemez szerződéshez jutnának, mely által meglenne az esélyük rá, hogy befussanak. Egyszeriben Ted azt érezte, hogy valami kellemesen puha nyomódik a hátához, de még mielőtt láthatta volna, hogy ki "e dolognak" okozója, már tisztában volt a személyét illetően. - Hé Jenni! Fogd vissza az ütközőid, mielőtt még kilöksz a színpadra! - jegyezte meg, habár egyáltalán nem volt ellenére, ami történt. - Elég jól köhécsel kint a banda, de hozzánk sehol sincsenek. - szólalt meg ekkor a Ted mögött álló lány, füle mellett elengedve a fiú szavait. De aztán kicsit hátrább lépve mégis reagált a hallottakra. - De különben honnan tudtad, hogy én vagyok az? - kérdezte egy kihívó mosoly kíséretében. - Hisz a Strongban rajtam kívül van még két csaj, hasonló ütközőkkel. - Hasonlókkal, de nem ekkorákkal! - vigyorodott el a fiú, miközben pillantása leplezetlenül a lány pólója alatt feszülő dús formák felé villant. - Na de Ted! Ha jól sejtem most a gondolataid nem éppen illőek egy olyan hímnemű egyedhez, ki nemsokára apa lesz. - folytatta Jenni civódó hangsúllyal. - Hűséget fogadtam, és nem vakságot! - vágott vissza Ted, de ahogy felmerült benne leendő apasága, egyszeriben beárnyékolódott laza hangulata. Nem mintha megbánt volna bármit is a házasságával kapcsolatban, de most valahogy nem akart gondolni a családra. Most teljes mértékben az elkövetkezendő négy percre kell összpontosítania, mely rájuk vár a színpadon. Azonban most már nem tudta magát kivonni a hamarosan ráváró otthoni nagy esemény alól. Eni már a kilencedik hónapban jár, s igaz a doki szerint még két hét van a szülésig, de mi lesz, ha komplikáció lép fel? Jenninek feltűnt a fiú hangulat változása, és nem hagyta szó nélkül. - Megint van egy sejtésem arról, hogy mire gondolsz. De nincs okod idegeskedni, hisz az öcséd egy percre lakik tőletek. Tedet meglepte az, hogy a lány így belelát. Na meg az is, hogy Jenni ilyen megértő tud lenni a laza külső mögött. - Persze tudom, hogy nem lesz semmi baj. - felelte. - De hát nem születik az embernek minden nap gyermeke. - Oké Mr leendő apuka. - mosolyodott el Jenni. - Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot, hívd fel most Enit, hogy megtudd minden rendben van e. Addig én előkerítem a csajokat. Ted egy másodperccel később zavartan nézett a távolodó lány után, miközben egy gépies mozdulattal elővette mobilját. Egyre inkább talány volt számára Jenni. Sokáig azt hitte, azon ügyködik a lány, hogy összeveszítse Enivel. De az utóbbi időben kétségei támadtak e felől. Mintha Jenninek már csak az számítana, hogy ő boldog legyen... S ez akaratlanul is valamiféle új érzéseket mozdított meg benne a lány iránt. Jennit ő kezdettől fogva barátnak tekintette, mert mikor megismerte, már Enivel járt. De ugyanakkor érezte, hogy lehetne köztük több barátságnál, persze csak ha szakítana Enivel, ám ez nem történt meg. Most azonban minden eddiginél jobban megérintette az, hogy vonzódik a lányhoz, és nem csak testileg. Ám próbált erről nem tudomást venni, hisz pont akkor hagyná ott feleségét, amikor szülni fog?! Szereti Enit, még ha a kezdeti nagy love már alábbhagyott is köztük. Az pedig hogy megcsalja, nem az ő stílusa volt. Persze mindez most csak átfutott rajta. míg követte szemével az elsiető Jennit. S aztán máris hívta mobilján feleségét. Megcsörrent a telefon. "Ez Ted lesz." villant reményteljesen Enibe a gondolat, és nem is tévedett. - Helló kicsim!- csendült a fiú hangja. - Hogy érzitek magatok? Minden rendben? - Igen jól vagyunk, csak nagyon hiányzol. - felelte Eni. - Te is nekem. De ha minden jól megy, éjfél körül már otthon leszek. Ám előtte még vár négy sorsdöntő perc a színpadon. Szoríts nekünk! - Szorítok! Ti lesztek a legjobbak! "Szorítok" ismételte aztán magában Eni, már letéve a telefont. "De azért, hogy veszítsetek!" Mindezek után felállt, és komótos léptekkel a hűtőhöz indult, s közben egyre indulatosabb gondolatok árasztották el. "Mi lesz, ha megnyerik azt a hülye versenyt, és befutnak? Akkor jönnek majd a koncert körutak, a rajongók...A sok kis ribanc csaj! Én majd egyre idegesebb leszek mindez miatt, Ted pedig elhidegül tőlem. Aztán pedig....DE ÁLLJ! Elég ebből az önkínzó gondolatokból!" vetett ellent mintegy önmagának, miközben egy jókora szelet tortát vett ki a hűtőből. „Pozitívan kell a jövőbe néznem. Hisz minden bizonnyal megint kudarcot vallanak, mint ahogy tavaly is. Persze végleg bizonyára most sem hagyják abba...Negyedévente egy-egy koncert a mi kis városunkba. Ez még elmegy, de semmi több. Persze Tednek nagyon rosszul esne, ha tudná, hogy így gondolkodok, de remélhetőleg sosem derül erre fény." . 3. Endy előzetes tervei szerint leparkolt Stendford határában, aztán lopott magának egy kocsit. Ez nem okozott különösebb gondot neki, hisz a folyamatot a sajátján sokszor begyakorolta. Csak arra kellett ügyelnie, hogy ne tűnjön fel senkinek, mit csinál az alatt a néhány másodperc alatt, míg kinyitotta az ajtót. Amint ezzel megvolt máris indult a bankhoz. A tájékozódás nem volt gond számára, hisz sokszor járt már ebben a városban, s a központi részt kimondottan jól ismerte. Úgy időzített, hogy zárás körüli percekben érkezzen, s így remélhetőleg már kevés ügyfél lesz az épületben. Négy-ötpercnyi autóút után máris befordulhatott a megfelelő utcába, s ekkor már csak ötvenméternyi távolság választotta el a banktól. Úton a városba próbált csak a vezetésre összpontosítani, és nem gondolni arra, ami rá vár, hisz a drukkérzet, és a feltoluló idegesség kapcsán kudarcba fulladhat a terve. De itt a cél előtt már képtelen volt magába fojtani mindezt, s a feszültség gyors mértékben nőni kezdett benne. Ám egyben nyugtatni is próbálta magát. "A kocsi könnyen meg lett.. A forgalom aránylag kicsi.." gondolta egy nagy levegő vétel közepette. "Persze a neheze még csak most jön, de... simán fog menni...Nem hibázhatok, hisz Angie élete múlik rajtam!" Ám gondolatai most nem igazán hatottak idegrendszerére, mert egyre feszültebbé vált. Amely persze nem is csoda, mivel olyasmire készült, ami százszázalékosan eltért az eddigi életvitelétől. Angie indult, hogy rázárja lakása bejárati ajtaját. Ám még a konyhából sem ért ki mikor oly erős szédülés tört rá, hogy egyensúlyát vesztve elzuhant. Aztán nyomban próbált feltápászkodni, de valahogy már roppant gyengének érezte magát. Már ennyire hatna a gáz?...Vagy a betegsége?. Persze mindegy..."…és az ajtó sem számit már." legyintett magában. „Hisz úgyis mindjárt vége...Ó Endy...ugye meg fogod érteni...hogy mért megyek el búcsú nélkül..." Elen ahogy a visszafelé az útelágazáshoz ért, némileg elbizonytalanodott Endyt illetően. "Furcsa, hogy ilyen hirtelen rendbe jött minden nála... És ha jobban belegondolok, valahogy más volt, mint amilyennek megismertem.. Mintha nem viselkedett volna természetesen. Tehát lehet, hogy az egész csak színjáték volt a részéről?!" Ekkorra igaz már túlhaladt az útelágazáson, de egyszeriben felmerült benne, hogy tán mégiscsak kéne beszélnie Angieval. És eljött a nagy pillanat! - Következik a Strong együttes. - csendült a felkonferáló hangja és ők kiindultak a színpadra. - Mutassuk meg nekik, hogy mi az igazi rock zene! - szólalt meg lelkesen Jenny, de Endy furcsa mód úgy érzékelte ezeket a szavakat mintha a távolból csendültek volna. Mert ahogy a közönség elé lépett szinte megszűnt számára minden más. Igaz hasonlót érzett előző koncertjein is, de most ez valahogy intenzívebb volt, tán mert eddig a legnagyobb közönségük ötszáz főt számlált, most pedig háromezer ember elé kellett kiállniuk. Eni egy nagy szusszanás közepette felemelkedett a székből, mivel már bemajszolta a sütit, és még egyre vágyott. Ekkor azonban éles fájdalom nyilallt a hasába, mitől összegörnyedve térdre rogyott. És a következő másodpercben már tudta mi ez: A VÁRTNÁL KORÁBBAN INDULT MEG A SZÜLÉSE! Endynek szerencséje volt, mert a bankban már nem volt ügyfél. Mikor belépett, persze már harisnyával a fején, először is lefegyverezte a biztonsági őrt, s aztán jöhetett a pénz. A pultnál ülő nő ellenvetés nélkül teljesítette az utasítását, s amíg rakta be a pénzt egy nejlonszatyorba, addig Endy a többi alkalmazotton tartotta a szemét. Idegrendszere a végsőkig feszült, s a pisztolyt vad erővel markolta kezében. Fejében nem voltak konkrét gondolatok, ám egész lénye azt lüktette, hogy bármi is történne, mindenképp végig kell csinálnia, amit elkezdett! Angie gondolatai egyre zavarosabbá váltak, ahogy a gáz kezdte átjárni szervezetét. A múlt és a jelen homályos vízióként kavargott benne, de mindezen túl még tudata mélyén tisztában volt azzal, hogy többé már nincs visszaút számára. Csak néhány perc és vége...MINDENNEK! Elen végül úgy döntött, hogy mégiscsak beszél Angieval. Visszafordult hát, aztán egy perc, és máris a lány házánál volt. Előbb csengetett aztán kopogott a bejárati ajtón, de semmi válasz. "Szóval hiába jöttem." gondolta csalódottan, és már fordult volna meg, hogy elmenjen, de előtte még valamiféle benső késztetés hatására lenyomta a kilincset. És az ajtó nyitva volt. - Angie itthon vagy? - lépett be bizonytalanul… És ekkor érezte meg a gázszagot! Ted a mikrofonhoz lépett, és végigpillantott a közönségen...S a látvány egyszeriben lelohasztotta felpörgött hangulatát! Ugyanis hiába volt a nézők száma sokszorosa az eddigi koncertjeikhez képest, de azokon legalább forró volt a hangulat. Míg itt sokan beszélgettek félig elfordulva a színpadtól, vagy épp indultak ki a büfébe. S mindez azért volt így, mert a közönség java része főképp a saját kedvenc együttese miatt jött el, és hát harminc fellépő volt. A Strongot csak néhány haver kísérte el, s így az ő hangjuk beleveszett a teremben lévők zajának morajlásába. Eredetileg úgy volt, hogy Ted bemondja számuk címét aztán had szóljon! De most meggondolta magát. Mert így csak egyek lennének a sok közül, hasonlóan pergő ritmusú számmal a többiekhez. Itt valami más kell. Valami váratlan! - Ó hogy mért nem tudtál még várni legalább egy napot! - nyögte Eni fájdalmas arccal a babának címezve, miközben hívta telefonon Ted öccsét. - Hála isten Tell, hogy otthon vagy! - mondta, miután meghallotta a fiú hangját a vonal túlsó végén. - Gyere azonnal, mert jön a baba! - - De én…nem tudom levezetni a szülést. - csendült erre a riadt válasz. - Inkább... - Nem is kell te hülye! - vágott közbe idegesen Eni. - Vigyél rögvest a kórházba, addig talán még kibírom. - Egy perc és nálad vagyok! - vágta erre már rá Tell. Endynek továbbra is szerencséje volt. Míg a nő pakolta a pénzt, nem jött be egy megkésett ügyfél sem, és az alkalmazottak nem próbálkoztak semmivel. Persze Endy tudta, hogy a nő már minden bizonnyal megnyomta a riasztó gombját, így hát amint nagyjából megtelt a nejlonszatyor, kikapta a kezéből majd gyors léptekkel hátrálni kezdett. - Ne próbáljon senki követni! - mondta amennyire telt tőle vészjósló hangsúllyal, aztán máris megperdült, és két ugrással az ajtónál termett. Innen már csak 5 méternyire volt a lopott kocsi, így pár másodperc múlva már indíthatott is. Az első néhány méteren jól felpörgette a motort, de aztán gyorsan próbált nyugalmat erőltetni magára. Nem szabad, hogy feltűnést keltsen, és épp akkor szúrja el, mikor már túl van a nehezén. Ekkor egy rendőrautó szirénájának vijjogó hangjára lett figyelmes, aztán csakhamar meg is látta a kocsit. Mely épp abba az utcába kanyarodott be, amelyen ő haladt, s egyenesen szembe jött vele! Elen néhány ugrással a konyhában termett, majd igaz egy pillanatra ledöbbent a földön fekvő lány láttán, de aztán máris tudta, hogy mit kell tennie. Elzárta a gázcsapot, majd gyorsan ablakot nyitott. Aztán megpróbálta Angiet az ölébe venni, de mivel nem bírta, így kihúzta két karjánál fogva a friss levegőre. Filmen látott már hasonló jelenetet, így hát annak kapcsán, szájon át lélegeztetni kezdte a Angiet. És csakhamar hatalmas megkönnyebbüléssel érzékelhette, hogy sikerrel, mert a lány erős köhögés közepette felnyitotta a szemét. Angie először azt fogta fel, hogy kint van a ház előtt, aztán megpillantotta Elent. Tehát nem sikerült! - Hál’ isten, hogy élsz! - fogta fel Elen hangját, de tompán, mintha messziről szólna, mert ugyancsak kábult volt még. - Azonnal beviszlek a kórházba. - folytatta Elen. - Próbálj majd rám támaszkodni. Vagy inkább hívjak mentőt? - Nem kell. .Már jobban vagyok. - felelte Angie halkan, és tényleg, ahogy a friss levegő járta át tüdejét, kezdett elmúlni kábulata. - Bár öt perccel később jöttél volna. - folytatta. - Akkor már... - Hallani sem akarok erről! - vágott közbe Elen. - Most az a legfontosabb, hogy megvizsgáljanak. Gyere... A kocsiig csend telepedett közéjük, aztán Angie szólalt meg. - Úgy sejtem, hogy Endy nem beszélt neked a betegségemről. - Tényleg nem. De hát mi a bajod? - Hogy milyen betegség azt hosszú lenne elmondanom. A lényeg, hogy gyógyíthatatlan! - Ez szörnyű! - tört ki Elenből a döbbenet. - Borzasztóan sajnálom. De biztos, hogy nincs valami gyógymód? - Nincs...Vagyis volna egy műtét, de rengeteg pénzbe kerül, és akkor is csak kevés esély lenne az életben maradásra. És Elen most már értett mindent, többek között Endy rosszkedvének okát is. - És a műtét? - kérdezte pillanatnyi csend után. - Mégis mennyibe kerül? - Hétszázezer dollárba. Ha Endyvel eladnánk mindenünket, az is kevés lenne. Én már beletörődtem a megmásíthatatlanba, de szegény Endy...Tehetetlen elkeseredésében azt mondta, hogyha kell rablás útján, de pénzt fog szerezni. Persze tudom hogy csak... - Várj csak! - kapta fel a fejét Elen. - Tegnap láttam a fiókjában egy pisztolyt, amire azt mondta, hogy már rég megvan. Tudsz te erről? - Pisztoly? Sosem volt neki. Mindig is utálta a fegyvereket. Tehát... - ...most vette! - fejezte be a mondatot Elen, miközben jelentőségteljesen összenéztek. És már mindkettőjüknek egyértelmű volt, hogy mire kellhet a fegyver Endynek. - Még belegondolni is rossz, hogy ő és az erőszak. - jegyezte meg maga elé bámulva Angie. - Azonnal meg kell állítanunk mielőtt valami őrültséget követ el! - Rendben. Elviszlek a kórházba, aztán máris megyek hozzá. - Nem! Én jól vagyok, a kórház ráér. De Endynél minden perc számíthat! - vetett ellent Angie. - Induljunk azonnal hozzá! - Egy műsorváltozást szeretnék bejelenteni. - kezdte Ted a mikrofonhoz hajolva. - Nem azt a számot fogjuk előadni, amit eredetileg elterveztünk, hanem egy olyat, ami még nincs is kész teljesen. Hogy mért? A dal végén majd remélem megértitek az okát. - Mi ez a baromság? - hallotta közben Nikit, a basszusgitárosukat. - Csak nem a "Forevert" akarod nyomatni ennek a bagázsnak? - De pontosan azt. - fordult hátra Ted, aztán Jennynek folytatta. - A szólód tudom még nincs kész teljesen, de majd rögtönzöl..Oké? - Meglesz! - hunyorított felé Jenny cinkos elszántsággal, és máris belekezdett a számba. Ekkorra már a váratlan bejelentés kapcsán minden figyelem feléjük fordult, tehát Ted egyelőre elérte, amit akart. Ám mivel a "Forever" című számuk egy lassú dal, így nem kizárt, hogy nagy bukás lesz a műsorváltoztatás vége. De Ted vállalta ezt mindent vagy semmit alapon. Eni ahogy csak telt jelenlegi állapotától, sietve beült Tell újnak épp nem mondható fordjába. - Biztos, hogy kibírod a kórházig? - kérdezte a fiú riadtan. - Honnan a fenéből tudjam?! - vágta rá Eni indulatosan. - De indíts már, különben tényleg itt szülök meg! Tell kapkodva eleget tett a "felkérésnek", mely kapcsán elsőre lefulladt a motor. - Hogy az a... - fojtott magába Eni egy káromkodást, és dühödten pillantott a fiúra. Sosem bírta Ted öccsét, hisz lényegében ellentéte volt a férjének. Szemüveges, visszahúzódó srác, ki szabadideje jó részében a számítógépet bújta. - Bocs de tudod, csak a múlt héten kaptam meg a jogsim.- próbált Tell mentséget találni a lefulladásra, ami persze a leendő anyát egyáltalán nem nyugtatta meg. - Na és? Azt hiszed a bébit érdekli a hasamban? Hogy majd várni fog, mert bénázol? Végül másodszorra sikerült beindítani a kocsit, s a fiúból megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. - Na végre. Most már csak tíz perc, és ott vagyunk. - Tíííííz perc?!! - ismételte Eni, de vagy tíz oktávval feljebb. ---- Ted öt perc alatt ott lenne. Szedd össze magad, és lépj a gázba!! Tell nem felelt semmit, hanem a vezetésre próbált összpontosítani, miközben valamiféle rossz előérzet azt súgta neki, hogy a neheze még csak most következik. "Elveszett minden!" villant át Endyn a rémült gondolat. Ekkor a rendőrautó úgy ötvenméternyire lehetett tőle, így hát roppant gyorsan kellett döntenie. Megfordul, és próbál elmenekülni, vagy feladja magát. Ám a négy-öt másodperc alatt, míg elérte egymást a két kocsi, egyszerűen képtelen volt dönteni, és ráadásul meg sem tudott volna fordulni pillanatnyilag a forgalom miatt. Így hát ment tovább egyenesen, és döbbenten várta azt, hogy a zsaruk megfordulnak majd, és a nyomába erednek. Eddig még a legkisebb szabálysértést sem követte el, nagyon óvatos, mondhatni lassú vezető volt. Esélye sincs hát, hogy lerázza majd őket! - Endy meglehet, hogy indulni készült valahová mikor beállítottam hozzá. - jegyezte meg Elen miközben ötösbe váltott. - És nem kizárt, hogy már pénzt szerezni ment volna. - tette hozzá Angie majd vészjósló riadtsággal folytatta. - És ahol sok pénzt tartanak, ott biztonsági ember is van. S ha úgy hozza a helyzet, Endy nem bírna emberre lőni, ám az őrnek ez a munkája! - Ne gondolj rögtön a legrosszabbra. - próbálta nyugtatni Elen, ám szavaival ellentétben tovább gyorsított, pedig már eddig is átlépték a megengedett határt. Kezdetben a lassú dal meglepett csendet varázsolt az eddig zajos terembe. Aztán nem tetsző bekiabálások és füttyök csendültek fel. Majd eljött a szám közepe, vagyis Jenny gitár szólója. Lassú, nyújtott dallamokkal indított, amiket már betanult, s ekkor az első sorokban ütemes tapsa kezdtek. Végigpillantott rajtuk, és felemelő érzések járták át...A közönség teljesen "velük van", szinte egy ütemre lélegeznek... És a lányt kezdte elragadta a pillanat varázsa. Ujjai egyre gyorsabb ütemű dallamokat csaltak elő a hangszerből, melyet ösztönösen követett teste mozgása, kígyózása. Hosszú vöröses barna haja előre omlott szinte az egész arcát eltakarta. Még sohasem élte így bele magát a szólójába. Ted egy darabig meglepetten hallgatta mindezt, hisz gyors részt eredetileg nem terveztek a gitárjátékba. De aztán őt is elragadta a lány előadás módja, és lendület, mint ahogy az együttes két másik tagját is, és végül a rögtönzés frenetikusra sikeredett. Aztán jött a szám vége, újból a reflény. S Ted kissé mély érdes hangján most oly átéléssel énekelt, mint a legnagyobb sztárok. És ekkor már a közönség egy emberként tapsolt a dob ütemére! Eni egy hangos nyögés közepette nekifeszült az ülésnek. A fájások egyre sűrűsödtek, s úgy érezte, hogy már nincs sok hátra a szülésig. Tell idegesen pillantott a lányra, miközben már sokadik verejtékcsepp gördült végig a homlokán. - Bírd ki most már valahogy. A fele úton már túl vagyunk. - mondta biztatás képen, de nem igazán érte el a remélt hatást. - Úgy érzem, mindjárt jön. - nyögte Eni két fájás közt. - Te meg úgy hajtasz, mint egy csiga... Minden hülye szabályt betartva. Lépj már bele...abba a kurva gázba! Tell erre egy kapkodó mozdulattal megigazította előrecsúszó szemüvegét, s aztán gyorsított. Elhúzott Endy mellett a rendőrautó, s aztán meglepve tapasztalhatta, hogy nem lassított, sőt továbbhajt. Ezek szerint a zsaruk még nem kaptak semmiféle információt a kocsijáról! S ennek kapcsán egyre reményteljesebb gondolatok kezdték elárasztani. "A nehezén már túl vagyok, két-három perc, és a kocsimnál leszek. Most már ha minden igaz, nem történhet semmi baj." Egy lakatlan, fákkal övezett útszakaszon haladtak. A kilométeróra százhetvenet mutatott. Elen ennyit még nemigen hozott ki a kocsijából, de most nem is figyelt erre. Egyre csak Endy, és a nála látott pisztoly járt a fejében. Egy kanyarhoz közeledtek, s ő persze visszavett a sebességből, ám nem eléggé. És ennek hatására az autó megcsúszott a kanyarban! Elen kétségbeesetten próbálta korrigálni a hibát, de képtelen volt a túl nagy sebesség miatt. S a jármű oldal irányba megperdült, aztán egy fának vágódott, és végül felborult! Tellék egy útkereszteződéshez közeledtek, mely pillanatnyilag teljesen kihalt volt, ám a lámpa pirosat mutatott. Tell erre természetesen a kuplung felé nyúlt, hogy visszaváltson, de Eni éles hangja megállította ebben. - Nehogy már lassítsál hisz sehol senki! Különben is mire a lámpához érsz, már úgyis átvált. - Endy a rá jellemző óvatos vezetéssel vett be egy kanyart, mikor újabb sziréna hangja csapta meg a fülét... Mely mintha felé közeledne! "Túl korán hittem, hogy nem történhet már baj!" ötlődött fel benne a riadt gondolat, és gyorsított. Ekkor egy útkereszteződés tűnt fel előtte, de szerencsére zöld volt a lámpa. Ám mikor még úgy húsz méterre volt tőle, átváltott sárgára. De most nem állhat meg, hisz minden másodperc késlekedés végzetes lehet! Ahogy elhalt az utolsó akkord, hatalmas ováció tört ki a teremben. Fantasztikus érzés volt Tednek szemben állni az őket éljenző tömeggel. Eddigi élete legcsodálatosabb pillanatai voltak ezek...Ám egyben a legszörnyűbbek is! Mert épp ez időben olyasmi vette kezdetét, mely aztán mindent megváltoztatott életében. Eni szavaihoz híven Tell nem lassított a piros lámpa ellenére sem. Pillantása a két oldalsó irányba villant. Sehol senki... Ekkor már csakúgy tízméternyire volt a lámpától. Ám jobb oldalra csak rövid útszakaszt láthatott be egy épület miatt, s most hirtelen egy kocsit észlelt arról. Mely ugyancsak nem lassított! És épp egymásba rohannak, ha....Egy ösztönszerű mozdulattal lekapta lábát a gázról, és a fékbe taposott. DE MÁR KÉSŐ VOLT!! Amint Endy érzékelte a kereszteződés felé száguldó másik autót, ő is ugyanúgy cselekedett, mint Tell...És a következő pillanatban éles fékcsikorgások hasítottak a kisváros esti nyugalmába. S AZTÁN EGY JÓKORA CSATTANÁS! Már lejöttek a színpadról, de a közönség még mindig tombolt, és visszakövetelte őket. Tedék erre a rendező felé pillantottak, de az megrázta a fejét. - Már így is késésben vagyunk. - mondta. - Ráadást csak a verseny győztese adhat. - És? A közönség reakciója után kétséges lehet, hogy ki lesz a nyerő? - tárta szét a karját Jenny. A rendező már nyitotta volna száját válaszra, ám ekkor figyelmét egy újonan érkező kötötte le, ki Amerika egyik lemez cégének elnöke volt. És a férfi egyenesen Tedékhez lépett! Igaz Endy és Tell az utolsó pillanatokban fékeztek, de még így is jókora erővel csapódtak egymásnak autóik. Endy felsőtestén éles fájdalom hasított végig, de nem történt semmi komolyabb baja, mert a biztonsági öv jórészt felfogta az ütközést. A másik kocsi közvetlenül előtte volt, s a bent ülőket félprofilból láthatta... A fiú mozdulatlan, míg a lány mintha mozogna egy kicsit. Normális esetben rohant volna a segítségükre, de most nem tehette. "Azonnal el kell tűnnöm innen!" gondolta eltökélten, és elfordította a slusszkulcsot… Ám a kocsi nem indult. Újra próbálta... De semmi! - Indulj már te rohadék! - tört ki belőle a dühödt kétségbeesés, s közben pillantása körbe villant. A járdán közeledő emberek, balról autók. Vége? Adja fel? "ÉS ANGIE?!!" hasította át a gondolat, és máris eldöntötte, hogy mit fog tenni. Fejére kapta a harisnyát, kivetette magát a kocsiból, aztán egy ugrással a másik járműnél termett. Feltépte az ajtaját, majd kihúzta a betonra annak vezetőjét. Nem törődött semmivel, nem nézett semerre, csak gépiesen cselekedett. A legutolsó esély volt ez arra, hogy elmeneküljön, különben ANGIE ELVESZETT!! Néhány járókelő csak pár méterre volt már tőle, mikorra kihúzta a fiút a kocsiból. És látván, hogy mit tesz, dühödt kiáltozás közepette futva indultak felé. Végül éppen hogy be tudott szállni a kocsiba, mielőtt azok odaértek volna. De a következő másodpercben az első odaékező máris rántotta volna ki az ajtót, ám ő ball kezével tartotta, míg a jobbal elfordította a slusszkulcsot...És a kocsi elsőre beindult! Vadul a gázba lépett, s ezzel a kilincsbe kapaszkodót lerázta, azonban ekkor szemből egy fékező autó vágódott be elé. Gyorsan oldalt kapta a kormányt, s éppen hogy sikerült elkerülnie a másikat. És igaz most már szabaddá vált az út előtte, de tudta, hogy még közel sem menekült meg, mert biztos, hogy több autós is üldözni fogja. De ezek után már semmiképp sem adja fel! Ahogy elindult, az egy akció filmbe illő jelenet volt, hát képes kell legyen, hogy lerázza majd üldözőit is. Erőt ad neki a cél, melyért teszi mindezt. Ekkor nyögés csendült mellőle, s az indulás zűrzavara után most tudatosult csak benne, hogy nem egyedül van a kocsiban. És aztán megdöbbenve láthatta, hogy a mellette ülő lány terhes, sőt tán nemsokára szülni fog! Eni az ütközéstől úgy fél percre eszméletét vesztette, mert beverte a fejét az ajtó felső részébe. Mikor tudatára ébredt erősen szédült és homályosan látott. "A gyermekem!" villant bele az első gondolat, és lepillantott hasára. Sehol semmi sérülési nyom...Ez jó..de...mi történt..és Tell? Oldalt nézett… MI EZ? KÉPZELŐDIK?!! Egy idegen férfi ül mellette harisnyával a fején!! "Ki a francc maga?!" akarta kiáltani, de ekkor minden eddiginél erősebb fájdalom nyilallt a hasába. És aztán rémült kétségbeeséssel fogta fel, hogy ez mit jelent: MEGKEZDŐDÖTT A SZÜLÉS!!! Endy látván a lány vajúdását, úgy érezte, hogy ez már sok. Egy ember már lehet, hogy halott miatta, s most egy terhes lány életét veszélyezteteti. Ilyen helyzetben már Angieért sem fojtathatja! Hátra pillantott. Két autó üldözte, közvetlenül a nyomában voltak. Ráadásul amerre hajtott a forgalom is növekedett, így hát bármikor karambolozhat, és... - Jön a gyerek. - nyögte ekkor Eni az ülésnek feszülve. - Azonnal.. álljon meg.... - És Endy e szavakra már lassítani kezdett. Felkell hogy adja! Ám ekkor váratlan dolog történt. Éles csattanás hallatszott hátulról, és a visszapillantó tükörben azt láthatta, hogy a két üldözője egymásba szaladt, valószínűleg az ő lassítása kapcsán. És ettől felvillant benne a remény. Így tán mégis lesz rá mód, hogy megmeneküljön! - Nem állhatok meg. - szólalt meg most először a kocsiban. - Sajnálom, de így kell megszülnie. - - Maga.. megőrült?!! - kiáltotta Eni dühödt fájdalommal, s ekkorra már a szülés természetes folyamata annyira megindult, hogy nyomnia kellett. - Az ülés... - nyögte aztán eltorzult hangon a nyomástól. -Engedje..hátra... - Endy ahogy a vezetéstől tellett, sietve eleget tett a kérésnek. Aztán csak az útra próbált összpontosítani, de persze nem sikerült kivonnia magát teljesen a mellette történtek alól. ..Kegyetlenség amit művel! Egy félórával ezelőtt még elképzelni sem tudott volna magáról ilyesmit. Szörnyű egy helyzet! De most már végig csinálja. És ha minden jól megy, a születendő baba és a lány megússza majd komolyabb baj nélkül, ő pedig megmentheti a szerzett pénzzel húga életét. Szerencséjére meneküléskor jó irányba indult el, így már nagyon közel volt a város határában hagyott kocsijához. A szülés fájdalmas hangjai egyre erősödtek a kis térben, de ő egyfajta önerőszakkal nem pillantott arra. Mert érezte ha megtenné, tán nem bírná megállni, hogy ne fékezzen, és aztán segítsen a szülésben ahogy tud. Ám kicsivel később, mikor éles gyereksírás csendült fel a kocsiban, már arra kapta a fejét. Egy "új kis élet" feküdt az ülésen, s a baba első pillantásra teljesen egészségesnek tűnt. S ettől Endy arcán megkönnyebbült mosoly áradt szét, ám gyorsan le is fagyott, ahogy feljebb nézett. Mert a lány mozdulatlanul, csukott szemmel feküdt! - Nagyszerűek voltatok! - vágott rögvest a közepébe Larry Wilson, a Star lemezcég tulajdonosa. - Szerintünk is! - felelte Ted önbizalomnak egy cseppet sem híján. - De az igazság az, hogy a legszuperebb Jenny volt ma. -ölelte át a lány vállát. - Na igen, frenetikus gitárszóló volt. - jegyezte meg erre Larry, s aztán jövetele céljával folytatta. - Szeretném, ha eljönnétek a stúdiómba egy próba felvételre, aztán a többit majd meglátjuk.- Tedék persze tisztában voltak azzal, hogy ki ez a férfi, habár arról fogalmuk sem volt, hogy itt van. Az első díjat ezen a versenyen Wilson cégénél egy jóval kisebb ajánlotta fel, így hát alig jutottak szóhoz az ajánlattól. - Köszönjük a lehetőséget. - kezdte Jenny tőle szokatlanul szerényen. - De nem gond, hogy még nem hirdették ki a verseny első helyezettjét? - - Engem nem érdekel az eredmény. Csak az, hogy olyan kisugárzás áradt belőletek a közönség felé, amilyennel már rég találkoztam. Persze ettől még nem lesz valaki sztár, ez csak az alap. A többit kemény munkával kell felépíteni. Ebben segítek majd, ha úgy alakulnak a dolgok. - Mindezek után megállapodtak abban, hogy holnap hánykor találkoznak a lemezcég stúdiójában, aztán Wilson máris elsietett. - Szerintem az eredményhirdetést már meg se kell várnunk. - jegyezte meg vidáman Gina, az együttes dobosa, a távolodó után pillantva. Persze végül maradtak, hisz a holnapi meghívás egyelőre csak egy meghallgatásra szólt. Kicsivel később mikor a lányok elvonultak a mosdóba, Tednek eszébe ötlött, hogy máris megossza a jó hírt Enivel. Így hát beindult az öltözőbe mobil telefonjáért. 42. Endy merő döbbenettel nézte a mozdulatlan lányt. Ha meghalt, akkor vége mindennek! Hogy fog élni ezentúl azzal a tudattal, hogy egy ember élete szárad a lelkén?! Ekkor befordult egy kis utcába és megpillanthatta végre kocsiját. Itt van hát a menekülés kapujában… De tán sosem menekülhet majd lelkiismerete elől!! A kisbaba közben folyamatosan sírt, ami arra utalt, hogy ő legalább egészséges. Persze e zaj kapcsán könnyen felfigyelhetnek rá, de hál isten a környéken csak távolabb volt néhány járókelő. Leparkolt a kocsija mellett, s újra a lányra pillantott... És most, hogy jobban megnézhette, mert nem kellett a vezetésre figyelnie, úgy tűnt neki, mintha lélegezne. Erre reményteljesen hozzáhajolt, kitapintotta a pulzusát és..."ÉL!!" konstatálta boldogan. Tehát van még rá esély, hogy nem történik tragédia. Ismét körbe pillantott, majd vissza a lányra... Aki ekkor kinyitotta a szemét! Endyt ez váratlanul érte, de gyorsan feltalálta magát. - A baba egészséges - kezdte kedves, közvetlen hangon. -És...hamarosan kórházba fognak kerülni. A lány nem válaszolt, csak bágyadtan nézett rá, aztán néhány másodperc múlva újból lezáródtak szemei, megint eszméletét vesztette. "És most hogyan tovább?" merült fel Endyben a kérdés. Nem hagyhatja itt őket a sorsukra, míg majdcsak rájuk talál valaki. Ám ha szól egy járókelőnek segítségért, az emlékezni fog az arcára. Mi a fenét tegyen hát? Tán elvihetné őket egy kórházig, és aztán... Ekkor egy mobiltelefon hívó hangja szakította meg gondolatait, melyre meglepetten kapta fel a fejét, hisz ő nem hozta el a sajátját. Tehát csak a lányé lehet! S amint erre rádöbbent, máris keresni kezdte a készüléket, hisz az megoldást jelenthet problémájára, mivel azonnal hívhatja a mentőket rajta. Végül megtalálta az ülés mellett lecsúszva a mobilt, mely egyre csak hívást jelzett. Először nem akarta fogadni, de aztán meggondolta magát. Hátha a lány férje telefonáló, s ennyivel tartozik neki. 43. Ted némi idegességgel konstatálta, hogy Eni nem veszi fel a lakás telefont. "Hová mehetett ilyenkor este? Persze lehet, hogy csak rossz a vonal." gondolta, miközben felesége mobilját kezdte hívni. S habár ez is jó párszor kicsörgött, de végül felhangzott a hívás fogadását jelző kattanás. - Halló Eni? - kérdezte miután a vonal túlsó vége néma maradt. - Nem. - csendült fel egy férfihang. - Ha Eni egy húsz év körüli szőkésbarna hajú lány, akkor gyermeke született néhány perce. Azonnal kórházba kéne vinni, ám nekem nincs rá módom. - - Megszületett a baba de nem kórházban? - kérdezte értetlen döbbenettel Ted. - De ki maga, és mi az hogy... - - Erre most nincs idő! - vágott közbe Endy. - Ide kell jönnie azonnal, mondom az utca nevét. - - De ember én New Yorkban vagyok! Bárki is maga, vigye őket azonnal kórházba. - - Megteszem, ami módomban áll...De most már... - - Várjon! Hogy vannak? Egészségesek? - - A körülményekhez képest igen. - felelte Endy majd megszakította a vonalat, aztán máris hívta a mentőket. S mindezek után egy perccel már saját kocsijában ülve kifelé tartott Stendfordból. Nehéz szívvel hagyta magára az ájult lányt és gyermekét, de hát kénytelen volt. Most már nem tehet mást, mint reménykedhet, hogy nem fog meghalni senki ő miatta. S ha így lesz, akkor nagyrészt megnyugodhat, mert nem valószínű, hogy a zsaruk nyomára fognak jutni, hisz az arcát nem látta senki. Vagyis... "A lány látott, míg magához tért egy fél percre, hisz miután leráztam az üldözőim, levettem a harisnyát a fejemről!" döbbent rá, de aztán máris nyugtatni próbálta magát." Persze lehet, hogy nem fog emlékezni arra a néhány másodpercre...És ha mégis? Egy fantomkép alapján tán sosem találnak rám. Persze ha pár nap múlva elkapnának, hát legyen. A lényeg az, hogy megvan a pénz, a sürgős műtétre. És holnap este már tudni fogom az eredményt, mely csak egy lehet.. Az, hogy a műtét sikerült!" Lepillantott a szatyorra, amiben a pénz volt. Halomnyi papír, melytől egy ember élete függ. De milyen áron szerezte meg?! S hogy fog a tükörbe nézni, ha valaki meghal ő miatta? Adhat e mentséget a tettére az, hogy egy emberi életért követte el? És mi lesz, ha fény derül személyére? Gyűlölni fogja mindenki? Tán még Angie is? Megannyi kérdés, ám lehetséges e , hogy számára mindegyikre pozitív válasz szülessen?.. Minden bizonnyal nem. És egyszeriben úgy érezte, hogy nem lett volna szabad végigcsinálni ezt az egészet. Most már csak abban bízhat, hogy a sors kegyes lesz hozzá, és nagyrészt szerencsésen elrendeződnek a dolgok. Ám a sors néha kegyetlen tud lenni. Mert van úgy, hogy elindít egy lavinát, mely aztán sok-sok embert magával ragad nem törődve azzal, hogy ki bűnös és ki ártatlan. 44. Lorin leengedte a videó kamerát. Úgy gondolta, elég amit eddig felvett, a mentősök már úgyis elvitték a sebesült fiút, a rendőrök helyszínelésére pedig már kár pocsékolni a filmet. Különben is a lényeg a kamera beindítása utáni pár másodpercben történt. Persze a legjobb az lett volna ha a balesetet az elejétől kezdve felveszi, de hát honnan sejthette volna, hogy mi fog történni... Épp egyik kedvenc sorozatát nézte a tv-ben mikor fékcsikorgásra, majd egy hangos csattanásra lett figyelmes. Az ablakából aztán jól ráláthatott az egymásba hajtott két kocsira, s mivel a kamerája épp kéznél volt így hát beindította. És a következő másodpercekben filmbe illő eseményt rögzíthetett! Az egyik karambolozó elrabolja a másik kocsiját úgy, hogy abban egy terhes lány van!! És ráadásul ő ismeri is a lányt... A felvétel első pár másodperce volt azonban a leglényegesebb, amikor még a tolvaj saját kocsijában ült, ahol nem viselt harisnyát a fején. Lorin a balesettől úgy húsz méterre volt egy első emeleti lakásban, s úgy tűnt neki, hogy a tolvaj nem ismerős számára. Persze csak rövid időre láthatta. De most majd videón visszanézheti, sőt ki is nagyíthatja! Megfordult a tolókocsijával és a tv-hez gurult. Egy perc, és kiderül, hogy ismeri e a férfit. Lorin deréktól lefele béna volt, és egyedül élt kis lakásában. Ám nem volt magányos, mert sok barátja révén szinte nem telt úgy el nap, hogy ne látogatta volna meg valaki. És a sok szeretet mely felé áradt barátaitól, gátolta meg abban, hogy hét évvel ezelőtt elhagyja ezt a várost. Mert akkor valami olyan szörnyűség történt vele, mely jövendő életét tönkretette, s aminek a bénulás "csak" a következménye volt. Jó hét éve még egy vidám, teljesen egészséges, reményekkel teli lányként élte az életét. A balett volt mindene, s úgy nézett ki, hogy teljesül gyermekkori álma, mert felvették az ország egyik legjobb balett intézetébe. Ám egy szörnyű éjjelen valaki rátört, hogy megerőszakolja. Ő persze védekezni próbált, mire a férfi vad dühvel a szekrénynek lökte. És ekkor olyan szerencsétlenül zuhant, hogy lebénult az alsó teste. A későbbi orvosi vizsgálatok azt állapították meg, hogy van esély a gyógyulásra, habár az eltelt évek alatt csak minimális javulás történt állapotában. A támadó kilétére sohasem derült fény, ám Lorin szinte biztos volt benne, hogy ki az..A neve Ron Harding, ki már akkor is a város egyik leggazdagabb embere volt. A támadó álarcot és óvszert viselt, így semmiféle nyom nem maradt utána. Az pedig, hogy Ron próbált udvarolni Lorinnak, amit ő elutasított, egyenlő volt a semmivel bizonyítékként. Most miközben betette a kazettát a videóba, felidéződött benne a terhes lány arca, aki az elrabolt kocsiban ült. És ő Ron Harding lánya volt! 45. Ron elérzékenyülve nézte az előtte heverő fotókat az asztalon. Negyvenes kemény vonású shármos arcát szinte ellágyították a lelke mélyéből feltörő érzések. A nőt aki a képeken volt, már évek óta kerestette, és most meglett végre! És ráadásul Nortonban, mely kisváros csak pár percnyire van lakhelyétől, Stendfordtól. "Vajon mért költözött ilyen közel hozzám?" tette fel magának a kérdést miközben kipillantott a presszó ablakán. Szemközt egy irodaház volt, amit a magánnyomozója szerint, nyolc körül fog elhagyni a nő. És pár perc múlva nyolc óra! "Ha soha többé nem akarna látni engem, akkor továbbra is távol maradt volna tőlem. De itt van, s bizonyára azért nem keresett fel, mert bizonytalan magában még. Ezért nekem kell megtennem az első lépést." Újra a képekre nézett, s most a magánnyomozó szavai jutottak az eszébe." Csak annyit tudtam kideríteni a nőről, hogy egy hete költözött Nortonba, és titkárnőként dolgozik. A múltjába hiába kutakodtam, csak zsákutcába jutottam. Így bizonyítani nem tudom, hogy ő a keresett személy, ám igencsak hasonlít az ön által adott fényképhez." Első hallásra Ronban ezek a szavak nem keltettek komoly reményeket, ám miután a nyomozó által készített fényképeket megnézte, már máshogy gondolta. Mert a hasonlóság rendkívüli volt. És aztán minél tovább nézte a keresett nőről öt éve készült képet, és a nyomozó által hozottakat, egyre biztosabb lett benne, hogy megtalálta, akit keresett. És most végre személyesen is találkozhat vele. Öt hosszú év után... Ekkor nyílt a szemközti épület ajtaja. Felkapta fejét és érezte, hogy szíve dobogása felerősödik... Eljött hát a pillanat, amire oly régóta vár!... Ám egyelőre csalódnia kellett, mert csak két férfi lépett ki az épületből. Erre újra az órájára pillantott.. Két perc volt még nyolcig. Mintha csak megállt volna az idő! Ekkor már nem bírt tovább ülve maradni és úgy döntött, hogy kimegy az utcára. S miközben felállt, újból nyílt az irodaház ajtaja és megpillantotta végre a nőt! 46. Ted néhány másodpercig döbbenten maga elé bámult, miután megszakította az ismeretlen férfi a túloldalt a telefonvonalat. Megszületett a baba...És Eni nincs kórházban, hanem egy idegen férfinál?!! S ahogy mindez átfutott rajta, máris újból hívta Eni mobilját, de az először foglaltat jelzett, aztán pedig nem vették fel, hiába próbálta többször is. És ettől már teljesen úrrá lett rajta a kétségbeesés. A lányok ekkor értek vissza hozzá, és zavarodott arcát látva rögtön kérdésekkel árasztották el. - Megszületett a gyermekem...De nem kórházban, és egy idegen férfi hívott fel. Nem értem mi történhetett. - felelte, majd az órájára pillantott. - Azonnal haza kell utaznom, még elérem tán a kilences gépet. Ti várjátok meg az eredmény hirdetést, én máris rohanok. - Úton a repülőtér felé egy taxiban tudta csak összeszedni úgy ahogy zaklatott gondolatait, s próbálta hívni szülei házát. Igaz ők külföldön voltak, de öccsének otthon kéne lennie, ha nincs Enivel, hisz a lelkére kötötte, hogy álljon készen, ha bármi váratlan történne. Ám mivel nem vette fel a telefont senki, úgy döntött, hogy felhívja Ron Hardingot, az az Eni apját. Igaz ki nem állhatta a hapsit, de hát ez vészhelyzet volt. 47. "Ő AZ!!" hasított a gondolat Ronba, ahogy meglátta a nőt. Itt van hát tőle végre pár méterre az, kire öt hosszú éve vár! Gyors léptekkel megindult kifele a presszóból. Egy perc és szemtől szembe állhat vele...Kilépett az utcára. Hallhatja újra kedves hangját, és... Egyszeriben megcsörrent a rádió telefonja. "Mért pont most!.." mormolta maga elé, de miközben a belső zsebébe nyúlt, szemét a nőn tartotta, s egyben meg is indult utána. - Halló mister Ron? Itt Ted. - hallotta a vonal túlsó végéről miután fogadta a hívást. -Jó és rossz híreim vannak önnek, kérem őrizze meg a nyugalmát. - - A lényeget mondjad, ne beszélj mellé. - felelte türelmetlenül. - Szóval… Megszületett az unokája. De én sajnos nem tudtam ott lenni...És Eni nem kórházban szült. - - Micsoda?! - torpant meg Ron. - Mi az, hogy nem kórházban?! Mi történt egyáltalán? Egészségesek? - - Sajnos keveset tudok. Én New Yorkban vagyok jelenleg. Egy idegen férfi hívott fel, hogy megvan a baba és vigyem kórházba. És letette mielőtt még megtudhattam volna, hogy hol is vannak. De úgy sejtem, hogy aztán telefonálhatott a mentőknek, mert foglalt volt a vonal mikor újra próbáltam hívni. - - Szóval valójában nem tudod, hogy mi van Eniékkel! - nőtt egyre Ron döbbenete, melyhez gyors ütemben dühödt indulatok is kapcsolódtak. - Idefigyelj Ted! Ha bármi baja esik a lányomnak és az unokámnak, jobban jársz, ha nem jössz vissza Stendfordba! Ezt nagyon komolyan mondom! Hogy lehettél képes magára hagyni Enit a kilencedik hónapban?! - - Ha csak sejtettem volna, hogy ez lesz, én... - - Elég! - vágott közbe Ron. - Egyáltalán nem érdekelnek a kifogásaid! És nem is fecsérlem tovább rád az időm, mert meg kell találnom a lányomat, akit te magára hagytál! - fejezte be és megszakította a vonalat. Ekkorra a nő kit épp követni kezdett volna, már el tűnt a szeme elől. De most már ez nem érdekelte, mert egyfelől ismerte a lakcímét is, másfelől sokkal fontosabb volt, hogy megtudja mi történt Enivel. Először is hívta városuk rendőrfőnökét, ki személyes jó barátja volt. - Már kórházban szállították őket. - jött aztán a válasz, miután elő adta amit Tedtől tudott. - És hogy vannak? - kérdezte riadtan, mert a másik komoly hangja rosszat sejtetett vele. - Az unokád jól van, de Eni... - - Ugye nem halt meg?! - - Nem. De eszméletlen állapotban van sajnos. Az orvosok még vizsgálják. Tudod a szülése nem normális körülmények közt zajlott le. - -